Ilyen, azaz merész lesz az új Opel Astra

Két év múlva jön a háromhengeres Opel Astra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legújabb, 2016-ban várható Opel Astra formáját a tavaly látott Monza koncepció vetíti előre. A merész karosszéria alatt az alapmotor az 1,0 literes háromhengeresnek ígérkezik.

A tavaly ősszel a Frankfurti Autószalonon debütált - persze már korábban ismert - Monza koncepció a legfrissebb hírek szerint nem is annyira távoli jövő, s nem csak az Opel exkluzívabb modellsorainak formájára hat majd, hanem a 2016-ban várható új Astra, azaz a márka legkelendőbb modellje is az azon látott merész vonásokkal kíván majd a leginkább karakteres német kompakt lenni.
Hogy a forma pontosan milyen lesz, azt egyelőre csak találgatni lehet, az viszont szinte biztos, hogy az Astra J minden motorja turbós lesz. Alapverziója sanszosan a Szentgotthárdon már általunk is összeszerelt 1,0 literes SIDI Turbót fogja kapni 115 lóerővel és 166 Nm nyomatékkal. Lesznek persze biztosan a formához illő, 1,4, 1,6 és 2,0 literes - szintén turbós - izmosabb benzinesek is, s az 1,6 literes - eddig általunk a Zafira Tourerben próbált - dízel is tuti, ahogyan a dupla turbóval 195 lóerőt tudó 2,0 literes öngyújtós is.
Hirdetés
Várható ugyanakkor az Astránál nagyobb Monza is, ráadásul az alap Astrák 1,0 literes háromhengeresével, csak épp ahhoz még hibrid hajtásláncot, azaz villanymotorokat is társítva. Mindez persze a jövő, most még marad a jelenlegi Astra, s a nemrégiben megújult, Country Tourerrel bővült kínálatú Insigniától is aligha kíván egyelőre vevőket más modelljeihez, például a majdani Monzához csábítani az Opel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?