Repetázhatunk a Ford GT-ből!

Két évvel tovább gyártják a Ford GT-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mégsem áll le a Ford a GT sportautók gyártásával. Egészen 2022-ig készülnek majd a modellek, persze ez is csak néhány száz darab pluszt jelent.


Amikor debütált a Ford GT jelenlegi generációja, a kékoválos márka illetékesei világosan kifejtették, hogy csak 1000 darabot kívánnak gyártani belőle. Aki pedig szeretné a ritkaságnak számító sportautó egyik példányát hazavinni, legalább 450 ezer dollárral kell, hogy megérkezzen a kereskedésbe. Az autókat azonban még így is nagyon gyorsan elkapkodták.
Hirdetés

Júliusban viszont elkezdett terjedni egy pletyka, amely szerint a Ford újra megnyitotta a rendelési lehetőséget. De semmi hír nem érkezett arról, hogy amennyiben igaznak bizonyulnak a pletykák, akkor mégis hogyan születnek meg azok autók, ha a Ford ragaszkodik az állításához, miszerint eladták előre az összes GT modellt. Nos, ahogy a mondás tartja, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. A Ford ugyanis megerősítette az Autoblog.com kérdésére válaszolva, hogy további 350 darab GT gurul majd le a gyártósorról, így a típus 2022-ig gyártásban marad.

Az újabb rendeléseket azonban még nem kezdték el felvenni, ugyanis november 8-tól fogadják azokat, ám csupán 30 napig, úgyhogy, aki szeretne még a garázsában egy Ford GT sportautót látni, igyekeznie kell majd. Nem valószínű, hogy ezt a 350 darabot még több követi, bár a Ford ezelőtt is szentül állította, hogy nem fog többet gyártani. Szóval igazából bármi megtörténhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?