Nem csak Mini bújik meg Mr. Bean garázsában

Két gyöngyszemet ad el mindenki Mr. Beanje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rowan Attkinról legtöbbünknek Mr. Bean juthat eszébe. Az örökzöld sorozat főszereplője viszont nem csak ott híres, autógyűjtőként és autóversenyzőként sem utolsó, autóiból most kettőt küld árverésre.


Rowan Atkinsont legtöbben valószínűleg Mr. Beanként ismerik, a brit komikus viszont a való életben igazi autóőrült, -gyűjtő, és autóversenyző is. Utóbbi formájában leginkább klasszikus, ritka versenyautók volánja mögött láthatjuk, ám sokáig a hétköznapokban sem vetette meg a versenytechnikát. Többször erősen összetört McLaren F1-esét viszont nemrég elárverezte, és most több ritkaságtól is megválik. Gyűjteménye igencsak színes, most a '80-as és '90-es évek egy-egy sztárját küldi kalapács alá, egy 1993-as Mercedes-Benz 500E és egy 1989-es Lancia Thema 8.32 keresi új gazdáját.
Hirdetés

A Mercedesről érdemes tudni, hogy nem ez az egyetlen 500E Rowan Atkinson gyűjteményében, ám ezt vásárolta másodjára, és ebben van több kilométer, 85 000, mivel nála nem csak állnak az autók, rendszeresen használja is a klasszikusokat. A Lancia Thema 8.32 pedig az a különleges modell, amiben a Ferrari 32 szelepes V8-asát találjuk, valamint ott az aktív hátsó szárny és az aprólékosan kivitelezett beltér. Kevesebb mint 20 példány van regisztrálva belőle jelenleg az Egyesült Királyságban, és ez a példány, ahogy a Mercedes is, balkormányos. A Lancia hét éve van a színész tulajdonában, most viszont megválik tőle, mindkét autót a neves Silverstone-i árverésre küldi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?