Ki ne hagyd az ünnepi Nissan GT-R videót!

Két jubileumot is ünnepel a Nissan, két látványos videóval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

50 éve boldogítja a Nissan GT-R és a Z-széria a benzinvérűek életét.

Annak idején a hitetlenek úgy vélték, hogy soha nem fog japánból egy igazán izgalmas sportautó érkezni. Hát, óriásit tévedtek, ugyanis 1969-ben mindjárt két legenda is útnak indult. Persze legendává az idő érlelte őket. Na, de kikről is van szó? A Nissan GT-R-ről és a Z-jelet viselő típusokról.
Hirdetés
December 8-án ez a két típus lesz a Nismo fesztivál sztárja, a Nissan pedig két hangulatos videóval is készült kedvcsinálóként. A GT-R, ahogy fentebb már említettem 1969-ben született meg, eredetileg Skyline GT-R néven. Kétliteres, 160 lóerős motorral debütált, négy, illetve kétajtós változatban. A másik legendává ért Nissan sportautó, a Z-modellek eredete szintén ugyanarra az évszámra vezethető vissza. Az első típus kétliteres, sorhatos motorral debütált Japánban, míg az USA erősebb, 2,4 literes motorral kapta a kupét. 1969 óta már a hatodik generációnál jár a típus. Az még kérdéses, hogy kapnak-e utódot, de a Nissan egyik ügyvezetője korábban elhintette, hogy valami készül már.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?