Csillagok háborúját játszik a Mercedes

Két különleges kiadással készült a Mercedes a Star Wars napjára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Star Wars ikonikus karaktereinek öltöztettek két Mercedes CLA-t. A különleges összeállítások viszont meg is rendelhetőek, Kecskemétről érkeznek, de nálunk sajnos nem lesz elérhető.


Kicsit beütött a Star Wars láz az autógyáraknál is, a Nissan például elég ügyesen használta ki Rouge nevű SUV-jának reklámjánál a legutóbbi Star Wars epizód érkezését, a Rouge One-t. Többen nem mentek ennyire messzire, csupán néhány fotóval kedveskednek a nemzetközi Star Wars nap alkalmából a rajongóknak. Május 4-e ugyanis ez az ünnep, mivel a híres szöveg, az „Erő legyen veled!” úgy hangzik, May the force be with you, ami kimondva angolul akár május 4-ét is jelenthet, szóval kicsit bele van magyarázva, de a világ Star Wars fan oldala ilyenkor ünnepel. Emellett pedig idén lesz 40 éve, hogy az első Star Wars epizód (időrendben a negyedik) az Új remény megjelent, és a japán Mercedesnél is vannak fanok, mutatjuk, mivel kedveskednek.
Hirdetés

Két különleges összeállítású CLA-t mutattak be, kimondottan a japán piacra. Két fontos karaktert, Darth Vadert és a rohamosztagosokat mintázzák. Értelemszerűen az éjfekete lesz a nagyúr a Calcite fehér pedig a rohamosztagos. Mindkét modell fekete ablakkeretekkel és AMG csomagos felnikkel érkezik. A rohamosztagos CLA belterében az ülések varrása szürke és több csíkot is kapnak, a fekete ezüst légbeömlőket kap. Kap néhány különleges kiegészítőt is az új tulajdonos, mint a fénysebességre kapcsoláskor látható mintával ellátott szőnyegek és a Sólyom pilótafülkéjét mutató szélvédő-takaró rajta Chewbaccával, Han Solóval és Luke-kal, valamint az öreg Obi van Kenobival, a hátoldalán viszont a „May The Force Be With You” olvasható, utóbbi sor egy elindulásnál még jól is jöhet. A legnagyobb poén viszont az ajándékba adott Mercedes fedélzeti kamera, ami gombnyomáskor R2D2 hangján csipog. Az 1,6-os turbós benzinessel szerelt egyedi CLA-kból csupán 60-60 darab készül Kecskeméten, viszont csak Japánban érhetők el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?