Vörös és fekete: itt vannak a vagány Fiesták

Két sötét hangulatú különkiadás készült az új Ford Fiestából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogy korábban a Focusból, úgy most a Fiestából is elkészült a fekete és vörös kiadás. A két újdonság vészjósló stílusa a legerősebb benzinmotort rejti.


A Fordnál már az előző Focusnál megjelent a Black Edition és Red Edition névre keresztelt különkiadás, ami vélhetően az új generációból is megjelenik majd. Előtte viszont a kisebbik ferdehátúból, a Fiestából is megismerhetjük a sötét lelkületű verziókat. A kisautó viszont már lendületből kicsit többet mutat, mint a korábbi Focus, az ST-Line karosszéirára húzott versenypiros és párducfekete fényezés matt díszcsíkokat kapott, melyeket fényes feketével és pirossal szegélyeztek. Ezek mellé 17 colos piros szegélyű fekete felniket is kapnak.
Hirdetés

Mindkét verzióhoz alapáron járnak a LED menetfényes projektoros halogénizzós fényszórók, legalábbis a sajtóanyag szerint, a fotókon ugyanis az Active és ST modellek teljesen LED-es fényszóróival láthatók. A beltér mindkettőnél alapvetően fekete, de több helyen találkozunk a vörös árnyalattal is. 675 wattos B&O Play hangrendszerrel, SYNC3 infotainment rendszerrel, sávtartóval és lejtőn elindulást segítővel érkeznek, de a fejlettebb rendszerek is elérhetőek. Mivel ez csak egy dizájncsomag, erőből nem kap többet, mint a legerősebb Fiesta. Nem az ST, hanem az ugyancsak háromhengeres, de 1,0 literes EcoBoosttal szerelt kivitelek, a Red Edition és a Black Edition is a 140 lóerős verziót kapja ebből, valamint hatfokozatú kézi váltót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?