Ami szemből Mercedes és smart, az hátulról Alfa és Jeep

Két új márkával bővítette Kárpát utcai telephelyét a Pappas Auto

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig csak Mercedest és smartot árult Budapest XIII. kerületében a Pappas Auto, decembertől azonban Alfát és Jeepet is kínál.


Vadonatúj, 440 négyzetméteres, az Alfa Romeo és a Jeep márkákra specializált szalonnal bővítette XIII. kerületi telephelyét a Pappas Auto. Míg a Kárpát utcára nyíló fronton régóta a város része a Mercedes-Benz és smart autószalon, mögötte, már a Pannónia utcára nézve vadonatúj bemutatóterem épült.
Az idén 106 éves, napjainkban újjászületését élő Alfa Romeo a hatodik személyautó-márka a legnagyobb hazai autókereskedőnek számító Pappas Auto kínálatában. Természetesen nem csupán szalont, hanem márkaszervizt is nyitott a Pappas Auto a XIII. kerületben. A kiállótérben megtalálhatók a legújabb Alfák, így akár a 2,9 literes, V6-os Bi-Turbo motoros (510 LE, 3,9 s 100-as sprint) Giulia Quadrifoglio vagy a 4C is, a szerviz pedig a korosabb modelleket is várja, iparági szokás szerint az életkor alapján növekvő árkedvezménnyel.
Hirdetés

Az Alfa kínálata mellett a '40-es évek Amerikájában alapított és a második világháború egyik szimbólumának számító, 2014 óta a Fiat által birtokolt Jeep modelljei is elérhetők, illetve szervizelhetőek a Pappas Auto legújabb, pontosabban az első hazaival egybeolvadó telephelyén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?