Teljesen elektromos, mégsem ördögtől való ez a gyári Mustang

Kétszer olyan erős az elektromos Mustang, mint a V8-as, és ez is gyári!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Értenek hozzá a Fordnál, hogyan tartsák teljesen titokban a fejlesztéseket. Ahogy a GT esetében, úgy az elektromos Mustangnál sem sejtett semmit a világ, egyszerűen bemutatták a SEMA Show-n.

Amerika és talán a világ egyik legjelentősebb autós eseményén jelent meg a Ford egy gyári standdal, amin letakarva egy Mustang formájú autót állítottak ki, mögötte sokat sejtető felirattal, ami az elektromos hajtásra utalt. Amikor lerántották a leplet az autóról, valóban egy Mustang volt alatta némi ültetéssel, 20 colos kovácsolt felnikkel, de egy jelentős alkatrész, a V8-as szívómotor nélkül. A gyári standon egy a Ford és a Webasto által közösen fejlesztett prototípus feszített, melyben teljesen elektromos hajtást helyeztek el, kiűzve az autóból mindazt, amiért rajongani lehet. Valahogy mégis különleges vágyat ébreszt az elektromos Mustang, miután az ereje pontosan a duplája annak, amire a GT gyárilag képes.
Hirdetés
900 lóerőt és 1355 Nm nyomatékot ad le a beépített elektromos motor, amivel nemhogy gumit égetni lehet, de a Michelin Pilot Sport 4S-eket pillanatok alatt képes eltüntetni. Akkumulátoráról egyelőre nem esett szó, csupán arról, hogy a rendszer 800 Volton üzemel, amivel csaknem kétszer akkora feszültségen működik, mint a legtöbb villanyautó. A vezetési élmény igazán különleges lehet, miután a bődületes teljesítményt hatfokozatú Getrag kézi váltón keresztül adja le. A géptetőt két ponton kivágták és plexi lapokkal tették átláthatóvá, a kék dizájnt pedig az utastérre is átvitték. Odabent érdekesség a hatalmas központi kijelző, amin az autó beállításain zongorázhatunk és a menetmódokat konfigurálhatjuk. A különleges prototípus neve Mustang Lithium és egyelőre csak tesztelésekre fogják használni a következő elektromos Ford modellek megalkotásához.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?