150 millió forintot ér Colin McRae magyar bajnok Subaruja

Kétszeres magyar bajnok Subarut árverez a Silverstone aukciós ház, melyet Colin McRae is hajtott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiss Ferenc 1998-ban és 1999-ben is diadalmaskodott azzal a Subaruval, melyet most a Silverstone aukciós ház kínál eladásra. A P2 WRC Subaru nem csak ezért érdekes, 1997-ben a Monte Carlo Rallyn maga Colin McRae is rajthoz állt vele.

Akár 160 milliót is érhet az 1998-as és 1999-es magyar bajnok Subaru

Kevés autó van a világon, mely ekkora értékkel bír egy olyan előélet után, mint amilyennel ez a Subaru rendelkezik. Még 1997-ben kezdte "versenyzői pályafutását", akkor a legendás Colin McRae-Nicky Grist páros indult vele a Monte Carlo Rallyn, azonban egy csúnya törés miatt kiestek a világ egyik legtechnikásabb rallyversenyeként számontartott viadalból. Egy évvel később már a magyar bajnokságban tűnt fel a Subaru Kiss Ferenccel a volánja mögött, a navigátori pozícióban pedig Büki Ernőt láthatta a nagyközönség, nem is akárhogy, 1998-ban bajnoki címet szereztek az autóval. Egy évvel később sem talált legyőzőre a Kiss-Büki páros, megvédték a címüket.

A motor néhány száz kilométerrel ezelőtt esett át teljes felújításon

Az ezredforduló után aztán brit kézbe került a Subaru, Mark Slater és Steven Fleck hajtotta ekkoriban és lévén, hogy leginkább brit nemzeti bajnokságokban indultak, a Subraut átalakították jobbkormányosra. 2004-ben került jelenlegi tulajdonosához az ekkor már igencsak sikeresnek mondható jármű és még a 2000-es évek közepén is indult vele néhány futamon, igaz ekkoriban már nem sikerült túl sok kiemelkedő eredményt elérni, hiszen az újabb modellek ellen maximum a tisztes helytállás lehetett a cél. 2015-ig aztán nem adott életjelet magáról a 21-es alvázszámú P2 WRC Subrau - eddig ugyanis egy garázsban tárolták - utána viszont rendszeres résztvevője volt különböző retro eseményeknek, az utolsó ilyen futam a 2020-as Race Retro volt.

Az autó jelenleg jobbkormányos, ám a jelenlegi tulajdonos szerint ez bármikor könnyedén visszaalakítható

Azóta egy teljes motor- és váltófelújításon esett át a Subaru, ráadásul az aukciós ház elmondása szerint a leendő tulajdonos kérésére akár visszaalakítható balkormányosra is. Az aukcióra február 24-én kerül sor, a Silverstone Auctions 340 és 380 ezer angol font (147 és 165 millió forint) közötti összegre számít a legendás versenyautóért.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?