Ferrari győzelem a lassúsági versenyen – Szingapúri Nagydíj

Kettős győzelmet aratott a Ferrari Szingapúrban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sebastian Vettelé a babérkoszorú Szingapúrban, de Lewis Hamilton egyik rádiós üzenete jellemezte legjobban a versenyt: „Ennél lassabban már nem tudok menni”.

A Szingapúri Nagydíj is megmutatta, hogy változásokra van szükség a Formula 1 technikai szabályzatában, mert ismét a spórolásról szólt a verseny. Márpedig izgalmak nélkül előbb- utóbb elpártolnak a nézők, persze a Szingapúri Nagydíj szervezői nem panaszkodhatnak. A hétvége folyamán több mint 260 ezer néző látgatott ki az utcai pályára, akik a Ferrari kettős győzelmének tapsolhattak a verseny végén. Kettős győzelmet pedig nem aratott még egyetlen csapat sem ezen a helyszínen.
Bár Charles Leclerc rajtolhatott az élről, a kerékcserénél Sebastian Vettel megörökölte tőle az első helyet. A Ferrari német versenyzője ezzel a pályafutása során 53. alkalommal győzött, ám sokkal fontosabb, hogy megszakította nyeretlenségi sorozatát, ami a tavalyi Belga Nagydíj óta tartott.
Hirdetés
Habár a biztonsági autó kétszer is a pályára hajtott, sajnos a verseny izgalmait nem növelték az új rajtok. A mezőny hátsó felében láthatott a közönség több csatát, de elöl nem is száámíthattak parádéra, mert a második biztonsági autós szakasz végéhez közeledve a Ferrari utasította versenyzőit, hogy a biztos célba érkezést tekintsék a legfontosabb feladatuknak, ennek megfelelően Leclerc nem támadta csapattársát, bár a rádióbeszélgetések alapján nehezményezte, hogy taktikai okok miatt szorult Vettel mögé. A harmadik helyen Max Verstappen ért célba, míg a két Mercedes csak mögötte, a 4. és az 5. pozícióban végzett.
A világbajnokság jövő vasárnap Szocsiban az Orosz Nagydíjjal folytatódik.
Szingapúri Nagydíj, Szingapúr, 61 kör, 308,706 km, a pontszerzők:
  1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:58:33.667 óra
  2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.641 másodperc hátrány
  3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 3.821mp h.
  4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 4.608 mp h.
  5. Valtteri Bottas(finn, mercedes) 6.119 mp h.
  6. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 11.663 mp h.
  7. Lando Norris (brit, McLaren) 14.769 mp h.
  8. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 15.547mp h.
  9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 16.718 mp h.
  10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 17.855 mp h.

A vb-pontversenyek állása 15 futam után (még 6 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 296 1. Mercedes 527
2. Bottas 231 2. Ferrari 394
3. Leclerc 200 3. Red Bull 289
4. Verstappen 200 4. McLaren 89
5. Vettel 194 5. renault 67
6. Gasly 69 6. Toro Rosso 55
7. Sainz 58 7. Racing Point 46
8. Albon 42 8. Alfa Romeo 35
9. Ricciardo 34 9. Haas 26
10. Kvjat 33 10. Williams 1
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?