Doubleback: világbajnok lakóautó VW T5-ből

Kétüléses lakóautó dupla laktérrel: Volkswagen T5 Doubleback

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A brit Doubleback Transporter-átépítésében kitolható kapszula duplázza meg azt utastér helykínálatát.


A brit Doubleback Matrjoska-babát épített a Volkswagen T5 buszból, mely utasterében a szokásos üléssorok helyett komplett hálószobát tartalmaz. Megállás után elektromotorokkal tolhatjuk ki az utastérből a körülbelül két méter hosszú fülkét, a nyitás folyamata nagyjából 45 másodpercet vesz igénybe.
Hirdetés
A felépítmény mindössze 130 kg-mal növeli a kisbusz tömegét, de azért kompromisszumot kell kötnie annak, aki elszánja magát a Doubleback-konverzió megrendelésére, mivel a betolható fülke mellett már nem jut hely a hátsó padoknak, így kétülésessé válik a T5. Ha ez így túl kevés, akkor vásárolhatunk egy kiegészítő ülést, amit előre, a két meglévő szék közé lehet beilleszteni.
A Doubleback hozott anyagból is vállalja az átépítést, ha pedig tőlük vásároljuk a T5-öst is, akkor körülbelül 20 millió forintnyi összegből jön ki a komplett lakóbusz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?