Szolidabb megjelenést kapott az Urus, de az erő megmaradt

Kevésbé hivalkodó a 2023-as Lamborghini Urus, de az erejéből mit sem vesztett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A facelift még augusztusban megérkezett, azonban a valódi ráncfelvarrást csak most kapta meg a Lamborghini Urus. A most kapható modellekhez képest visszafogottabb, de a teljesítményből nem adtak lejjebb.

A Lamborghini még augusztusban mutatta be a Pebble Beach-en az Urus facelifjét a 2023-as modellévre szánt Performante személyében, viszont valós változást inkább a most bemutatott S verzió jelent. Az Urus S bemutatásával pedig most először lehet majd egyszerre két változatból is válogatni, előbbi a teljesítményre lett szabva, míg utóbbi inkább a szolidabb megjelenést biztosítja, már amennyire ezzel az autóval lehet feltűnésmentesen közlekedni.
Hirdetés
Az erőforrás nem változott, továbbra is a 4 literes, ikerturbós V8-as motor duruzsol a motorháztető alatt, mely 666 lóerőre képes és 850 newtonméteres nyomatékot tud leadni. A S változat a Performante kiadással ellentétben nem kapta meg a 47 kilogrammos súlycsökkentést, így valamivel lassabb, de azért így sincs mire panaszkodnia. 3,5 másodperc alatt van 0-ról százon, míg a Performante 3,3 alatt, a végsebesség viszont egyformán 305 km/h. Álló helyzetből 200-ra 12,5 másodperc alatt gyorsul, így méltán lehet emlegetni egy lapon az Aston Martin DBX-szel, a Bentley Bentayga Speeddel és a nemrég bemutatott Ferrari Purosangue-val.
Hirdetés
Egyelőre hivatalosan nem jelentettek be újabb erőforrás variációt, de ez minden bizonnyal csak idő kérdése, ugyanis a Lambo korábban már leszögezte, hogy 2024-ig minden modelljét villanyosítani fogja. A jelenlegi információk szerint az Urus plug-in hibrid hajtást kaphat, hasonlót mint ami a Porsche Panamera Turbo S E-Hybridben van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?