Videó: így csúszkál az új X5-ös BMW

Kevésbé látszik, de annál jobban hallatszik az új X5-ös hangja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Várhatóan idén év végén mutatkozik be a BMW X5 új generációja. A sarkkörön álcázva, de nem sajnálva csapatnak velük a tesztpilóták.


A bajor szabadidőautó jelenlegi generációja 2013 óta van a piacon. Négy év után általában egy ráncfelvarráson esnek át a modellek, most azonban egy teljesen új modell érkezik. Az F15 kódjelű X5 ezzel a legrövidebb életű generáció lesz, hiszen elődeit 7-7 évig forgalmazta a gyártó. Az idén év végén bemutatkozó modellt már tavaly is nyúzták a mérnökök, most viszont a sarkkörön sikerült lencsevégre kapni. A lenti videóban az álca még elég sokat takar, azt viszont jól látni, hogy a vesék még méretesebbek lesznek, ezen kívül pedig az is biztos, hogy a V8-as istenien szól.
Hirdetés

Ha már a motoroknál járunk, akkor érdemes tudni, hogy hat- és nyolchengeres egységek dolgoznak majd a motorháztető alatt. A belsőégésűek mellett pedig villanymotorral kiegészített hibridhajtás is várható. Akárcsak az új 5-ös és 7-es sorozat, az X5 is a CLAR platformra épül majd, amely akár 100 kg-os tömegcsökkenést is eredményezhet egyes modelleknél. A belső térről egyelőre nem sikerült még kémfotót lőni, az viszont biztos, hogy a negyedik generációs X5-be is a legújabb infotainment rendszer kerül. Az újdonság még ebben az évben bemutatkozik, az értékesítés a pletykák szerint már jövő év elején indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?