Michelisz egyedül maradt Curitibára

Kezdődik a harc? Összecsaphatnak a Chevrolet sztárjai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bő másfél hónapos szünet után Brazíliában folytatódik a túraautó-világbajnokság csak egy magyarral, s a reménnyel: most aztán ütni-verni fogják egymást a Chevy menői.

Utoljára június elején versenyzett a WTCC mezőnye (Portugáliában Muller és Menu nyerte a futamokat), a nyári szünetben aztán robbant a bomba: a szezon végén kiszáll a Chevrolet, a túraautó-világbjanokság egyetlen gyári csapata! Sokan a sorozat halálát jósolják, mások azon a véleményen vannak, hogy "csak" a márka búcsúzik, az autók maradnak, illetve jön a Honda, jöhet a Lada, belehúzhat a Ford, visszatérhet a Volvo, a BMW és a SEAT is erős, nem lesz itt nagy baj. Lehet viszont végre igazi verseny, mármint a csokornyakkendősök között, hiszen úgy a címvédő Mullernek, mint Huffnak és Menunek is új munka után kell néznie, s nagyon nem mindegy, milyen pozícióból kezdhetnek állást keresni. Ha még nem kezdték el. Az sem kizárt, hogy máris pontosan tudják, hol, mivel, milyen körülmények között folytatják.

Mindenesetre a pártatlan nézők az eddigieknél is élesebb csatára számíthatnak az év hátralévő részében, először most hétvégén, Curitibában. Helyzeti előnyben Muller, azonban csapattársai nincsenek tőle messze - reméljük, szerződésük nem kötelezi őket arra, hogy jófiúként túlságosan is tiszteljék és óvják egymást a pályán... Árnyékukban a Brazil Nagydíjon az elmúlt versenyekhez képest 30 kilós mínusszal indulnak a BVMW-k és a SEAT-ok, tehát joggal bízhatunk izgalmas meccsekben. A 3,7 km hosszú (rövid) aszfaltcsíkon hetedik alkalommal feszül egymásnak a túraautós elit, az eddigi hatszor két futamon hat SEAT és három-három BMW-, illetve Chevy-siker született. Egyénileg Muller és Tarquini a rekorder egyaránt három curitibai győzelemmel.
Hirdetés
A Zengő Motorsportot egyedül a szünetben a hungaroringi Superstars versenyre beugró, majd a 320 TC-vel Szlovákiában tesztelő, így igen felkészültnek mondható Michelisz Norbert fogja képviselni, Wéber Gábor anyagi okok miatt kihagyja ezt a fordulót (vagy a hátralévő összeset, még nem tudni). Az időmérő szombaton - magyar idő szerint - este 21 órakor, a két futam vasárnap 20:05-kor és 21:20-kor kezdődik.
Az egyéni vb állása (élmezőny)
  1. 1. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) 245 pont
  2. 2. Huff (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 227
  3. 3. Menu (svájci, Chevrolet Cruze 1.6T) 210
  4. ... 7. Michelisz (magyar, BMW 320 TC) 106
  5. ... 20. Wéber (magyar, BMW 320 TC) 3


A konstruktőri vb állása
  1. Chevrolet 578 pont
  2. BMW 389
  3. SEAT 370


A Yokohama-kupa állása (élmezőny)
  1. 1. Oriola (spanyol, SEAT Leon WTCC) 106 pont
  2. 2. Michelisz (magyar, BMW 320 TC) 96
  3. 3. D'Aste (olasz, BMW 320 TC) 73
  4. ... 10. Wéber (magyar, BMW 320 TC) 15

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?