Amerikai izomautók egymás ellen: tényleg mindent visz a Mustang?

Kézi váltós Mustang az automata Dodge és Chevy ellen, lehet ez fair verseny?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egymásnak engedték a legendás amerikai izomautókat, azok közül is a combosabbakat. De vajon melyik V8-as autó gyorsul a legjobban? Egymás mellett a Ford Mustang, a Chevy Camaro és a Dodge Hellcat.

Egyedül a Dodge büszkélkedhet gyári adatokkal ebben a kicsit sem gyenge mezőnyben. A Hellcat 6.2 literes erőforrása 808 lóerőre és 959 newtonméteres nyomatékra képes, viszont az autó súlya több mint két tonna, ezzel a legsúlyosabb a mostani mezőnyben. A másik 6.2-es motorral szerelt Camaro ZL1-et utólag megpiszkálták, így 650 lóerő helyett 770-et produkál, ehhez pedig kerek 1000 newtonméter társul. A Ford Mustang több szempontból is kakukktojás. Egyfelől 5 literes V8-as dolgozik benne, másfelől a Camaroban egy 10 sebességes-, míg a Hellcatben egy 8 sebességes automata dolgozik, addig a Mustangban egy hat sebességes manuális váltót találunk.
Hirdetés
A kötelező hangpróba után egymásnak is engedték az autókat. A Chevrolet nyerte a hármas menetet, viszont a cél után felvillant a check engine lámpa így kénytelenek voltak a stábtagok félretenni. A Mustangot vezető sofőr a második körben már más motorprogramot használt a rajtnál, így könnyedén legyorsulta a Hellcatet, igaz utóbbiban plusz egy ember ült az extra súly pedig sosem tesz jót egy ilyen összevetésben. A következő körre aztán fordult a kocka és a Ford kapott egy kis felesleget, de a kobrát ezt nem hatotta meg és ismét győzött. A gördülő rajttal kezdődő gyorsulási versenyek már más képet festettek, ezeknek az eredményeiért (és persze az autók hangjáért) érdemes megnézni a lenti videót.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?