Díjemelkedést hoz az idei kgfb-kampány

Kgfb-kampány: egyre kevesebbeket érint, magasabb díjakat szül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idén év végi kgfb-kampányban már csupán 100-120 ezer szerződésváltás és 20 ezer forint körüli átlagár várható.


A kedd éjféli határidőig 11 biztosító hirdetett új kgfb-tarifát az év végi kampányidőszakra, további 3 biztosító a korábbi, évközi díjaival vesz részt az idei kampányban. A Netrisk.hu által elvégzett gyors előzetes díjszámítások azt mutatják, hogy az átlagos díjnövekedés mértéke várhatóan 10-12 százalékos lesz. A piacvezető online biztosításközvetítő ennek alapján a nála kötött új szerződések átlagdíját 20 ezer forint körüli értékre várja, szemben a tavalyi mintegy 18 ezer forintos értékkel. A korábbi évekénél csendesebb kampány várható mintegy 100-120 ezer szerződésváltóval. A január elsejétől érvényes tarifák idén minden eddiginél korábban, már a kora délelőtti óráktól elérhetők voltak a Netrisk.hu oldalán. Az idei kötelezőkampányban az összes hazai gépjárműnek már alig több mint harmada (mintegy 1,7 gépjármű, ebből 1,1 személygépkocsi) érintett, ennek megfelelően a biztosítók is egyre kevésbé fókuszálnak erre az időszakra. Ennek egyik szembetűnő jele, hogy a 14 érintett biztosító közül 3 biztosító a már korábban érvényes, évközi díjaival vesz részt az idei kötelezőkampányban. A 14 biztosító közül kettő (CIG Pannónia, MKB) olyan díjakat hirdetett, amelyek azt jelzik, hogy nem kívánnak részt venni a lakossági kgfb-ügyfelekért folytatott idei versenyben, vagyis az érintett autósoknak gyakorlatilag 12 biztosító ajánlata között van lehetősége dönteni a jövő évi kötelező biztosításáról.
Hirdetés
„Az átlagdíjak pontosabb alakulását, illetve az idén legtöbb ügyfelet szerző biztosítók sorrendjét az első néhány ezer megrendelés alapján, a következő napokban látjuk majd, de az előzetes kalkulációk szerint jó eséllyel két számjegyű emelkedésre számíthatnak az autósok” – hangsúlyozza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – „Az idei díjakban különösebb strukturális változást nem látunk, a legtöbb kedvezményt idén is más biztosítások egyidejű megkötésével, az éves díj egyösszegű befizetésével, a bankszámláról történő utalással, valamint az elektronikus biztosítói kapcsolattartás vállalásával lehet elérni.”

Az idei kampányban az MKB Általános Biztosító ügyfeleinek különösen érdemes lesz tanulmányoznia a piaci kínálatot, mivel eddigi biztosítójuk minden januári évfordulós kgfb-szerződését fel fogja mondani. Az érintett mintegy 25 ezer autósnak tehát mindenképpen új kgfb-szerződést kell kötnie az év végi kampányban. Az összes év végi váltások száma várhatóan velük együtt sem fogja meghaladni a 100-120 ezer szerződést.
A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik ennek alapján december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket. Számos probléma forrása volt a korábbiakban, ezért ismét fel kell rá hívni a figyelmet: akik díjkedvezmény fejében az elektronikus kapcsolattartást választották, azok nem postai úton, hanem csupán e-mailben várhatják biztosítójuk díjértesítőjét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:34
    Permalink

    Nem vonom kétségbe, hogy biztosítóváltásnál behozták ezt a trükköt. Kössz mások nevében a leírt információt.
    [b]“Baj, hogy így van, de ehhez a jelenlegi választott társaságnak nem sok köze van”.[/b]
    Ezzel csak annyit akartam kifejezni, hogy a jelenlegi kormány és a többi sem nem egyéb, mint “strawman”, a többi csak színjáték a nagyközönség számára.

  • 2017.10.28. at 00:34
    Permalink

    [i]Baj, hogy így van, de ehhez a jelenlegi választott társaságnak nem sok köze van.[/i]

    Már hogy ne lenne. A jelenlegi választott társaság nyomta keresztül se perc alatt, hogy eltöröljék az év végi váltási időszakot és így a versenyt is. Azóta csak emelkednek a díjak minden évben. Aztán még behozták azt is, hogy simán felszámoljon fedezetlenségi díjat a biztosító azért is, ha saját maguk között “nem tudják” átadni a kártörténeti lapot.

    Ja, és hoztak egy olyan törvényt is, hogy ma már legkorábban csak 60 nappal a biztosítási időszak vége előtt jelezheted a váltási igényt, de az új biztosítónak pedig 30 nappal a váltási időpont előtt meg kell kapnia. Az alkusznak meg kell 10 nap a váltás lezongorázásához. Ezért azt játsza most a legtöbb biztosító, hogy a besorolásodat és a kártörténeti igazolásodat nem adják oda különböző okakkal csak 20-30 nap késéssel, hogy már ne tudj átkötni (tisztelet a kivételnek, nálunk négyből három ezt játszotta…). Ha mégis megpróbálnád, akkor nem fog menni és így fedezetlenségi díjat kell fizetni és csak a régihez köthetsz vissza horror áron… Szóval csak ennyit csinált a jelen banda…

  • 2017.10.28. at 00:34
    Permalink

    [i]“Sajnos számolni nem tudsz.”[/i]
    Bővebben! Mert ez így semmi! Indok, érv? Jaa, hogy az ilyesmi ismeretlen fogalom számodra? Minden hozzászólásod ezt a szociopata jegyet, (és nem csak ezt) hordozza.
    [i]“egyik kijelentéseddel ütöd a másikat.”[/i] Meert? Indok?
    Inkább az, nem tudtad megugrani azt a logikai bukfencet, ami úgy szól, a biztosítási díjakban is megindult a felzárkózás. Ennyi.

  • 2017.10.28. at 00:34
    Permalink

    Sajnos számolni nem tudsz. Ez lehet az oka, hogy egyik kijelentéseddel ütöd a másikat. Fő, hogy kicsit köpködtél, az jót tesz szájbüdösödés ellen.

  • 2017.10.28. at 00:34
    Permalink

    Baj, hogy így van, de ehhez a jelenlegi választott társaságnak nem sok köze van. Ez legnagyobbrészt a multi hatáskörébe tartozik, és nem a kormányéba. 2009-ben, az USA-ban, amikor a lányom vette az autóját, a vejemmel hoztuk haza. Kérdezem tőle, mennyi a biztosítás? 127$ havonta. Mondom neki, én Mo-on a 2 autóm után fizetek 20$-nyi biztosítást havonta. Igen csak fancsali képet vágott. 🙂 Megszokhattuk már, hogy az árszínvonal mindenben a nyugatihoz van igazítva, még a bérek szándékosan alacsonyan tartva. Ezt nevezik gyarmati státusznak…

  • 2017.10.28. at 00:34
    Permalink

    én már nem mondok erre semmit…meneküljön innen, ki merre lát. majd, ha marad párszázezer dolgozó ember, akire még ráqrnak 120 féle adót az aktuális impotens vérszívó mutyibanda éppen, talán majd elgondolkodnak az emberek és megelégelik végre.

Vélemény, hozzászólás?