Porsche ellenfél a Kiától

Kia GT: négyajtós kupé Dél-Koreából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mutogatja oroszlánkörmeit a Kia: miután a márka egyre nagyobb elismertséget szerez hétköznapi modelljeivel, a dél-koreaiak úgy érzik, a Kia GT képében itt az idő megmutatni, hogy mit is tudnak valójában.


Azt már tudjuk, hogy a Kia megtanult mini- és kisautót, kompaktot, egyterűt, és a ma leginkább divatos crossovert építeni, de a GT tanulmány láttán már ahhoz sem férhet kétség, hogy a dél-koreaiaknak esze ágában sincs megállni az út felénél: a cél a luxusszegmens, és a leendő konkurensek számára rossz hír, hogy rendkívül tanulékony, türelmes, ugyanakkor törekvő emberekről van szó, akik hangyaszorgalommal szinte bármit képesek elérni. Bár a legtöbb forrás a Porsche Panamera és a Mercedes-Benz lehetséges ellenfeleként emlegeti a leginkább négyajtós kupénak mondható koncepciót, ám azért itt még nem tartunk.
Az irány valóban stimmel, de a Kia célja elsősorban a jövő előrevetítése, a következő típusok formavilágának meghatározása - persze, ez még nem zárja ki, hogy a legnevesebb márkák babérjaira törjenek. Magáról az autóról nagyon keveset tudni, a korábbi vázlatok közreadása után a hangsúly a GT elnevezés kihirdetésén (talán fantáziadúsabb keresztelőt is tarthattak volna), illetve az új gyári képeken, köztük a belsőteret is mutató fotókon van. Részletesebb tájékoztatást a szakma számára szeptember 13-án megnyíló és sok egyéb mellett az új csúcs-Kiát is hozó Frankfurti Autószalonon ígérnek a gyáriak.
Azért annyi sejthető, hogy az anyagyár Hyundai hasonló modellje, a Genesis adja az alapot, és így nem kizárt egy V8-as motor sem. A Kia vezető tervezője, az egykori Audi-dizájner Peter Schreyer szerint a Kia nem csak öncélú magamutogatásból építette ezt a járművet, és a márka készen áll, hogy újabb fontos lépést tegyen meg. Magyarán a GT vagy ahhoz hasonló izmos és látványos sportkocsi hamarosan várható a Kiától.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?