Új autó 1,5 millió forintért – ez az új Chery QQ

Kínában már kapható, hozzánk aligha jön a Chery QQ

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Teljesen új köntössel látta el miniautóját a Chery, az új QQ árával akár itthon is vonzó lehetne, ám mégsem várhatjuk a megjelenését.

A szemérmetlen Daewoo Matiz-másolatként elhíresült Chery QQ megújult verziója Kínában a napokban került piacra. A korábbi alapjaira épülő, s azzal egyébként azonos gyártósoron is készülő új QQ méretei gyakorlatilag változatlanok, s minő meglepetés, gyakorlatilag a Matiz/előző generációs Chevrolet Spark számaival is hasonlatosak. Tengelytávja 2340 mm, hosszúsága 3564, szélessége 1620, magassága 1527 mm. Kívül és belül is teljesen új a formaterv, fotó alapján még európai szemmel is vállalhatónak tűnik, az anyag-, illetve az összeszerelési minőségről persze kár lenne látatlanul nyilatkozni.
A talán még a csinos jelzőt is elviselő csöppség Kínában nem kifejezetten olcsó, hanem legalább második lépcsős modellnek számít, az árérzékeny vevők számára ugyanis továbbra is az első QQ-t ajánlja a Chery. Aki vonzóbb megjelenésre vágyik, az 10 ezer jüan felárral, 37 900 jüantól, azaz átszámítva nem egész 1,5 millió forinttól választhatja a friss verziót. Motorja 1,0 literes, 69 lóerős háromhengeres benzines, váltója 5 fokozatú manuális, de opcióként 4 sebességes automata is lehet. Később 0,8 literes - szintén háromhengeres - benzinessel is várható, sőt, CVT váltó is lesz hozzá, csúcsmotorként pedig 1,3 literes, négyhengeres benzines várható.
Hirdetés
A 0,8 literes egység bevezetésével a korábbi olcsó QQ ki is futhat majd, az 1,3-as új QQ pedig a QQ3 Sport verziót nyugdíjazhatja majdan. A friss verzió egyebek mellett szabadon választható középkonzoli színekkel is meg kívánja nyerni vevőit - ilyet is láttunk már Európában. Amit azonban Kínában még nem, s ezúttal is hallgat róla a gyár, az a biztonság. A QQ műszerfalán látjuk ugyan a légzsákok helyeit a kormányban és a kesztyűtartó felett is, az Airbag feliratok mégsem tűnnek fel minden verziónál, csak a magasabb felszerelésűeknél. Azok nélkül pedig az alapverzió aligha lehetne vetélytársa a hazai piac mostani legolcsóbb modelljeinek, azaz a 2 (pontosabban 1,99) millió forintért 4 légzsákot és ESP-t is adó, sőt, egy osztállyal nagyobb Dacia Sandero/Logan párosnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?