Pompás az egyetlen kék Enzo, most eladó

Kis futás, végig vezetett szervizkönyv és egyedi fényezés az Enzo ütőkártyája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valódi klasszikus, egy igazi ikon már a megjelenése óta, de mindenki szinte csak pirosban ismeri. Az Enzónak viszont jól áll más szín is, mint például a Tour de France kék, ez az egyetlen, és eladó.


Azonnal klasszikus volt, ahogy elkészült az Enzo, már csak neve miatt is, hiszen a márkaalapító nevét kapta a Forma-1-es technikát hordó olasz szuperautó. Olyan ikon, akárcsak az F40, és olyan, amilyen a LaFerrari már valószínűleg sosem lesz. Egy-két autó kivételével mindegyik pirosban készült, de voltak igazán gazdag és stílusos megrendelők, akik vagyonokat fizettek azért, hogy az övék más lehessen. Ilyen volt a londoni Akim herceg is, aki 2004-ben rendelte meg az Enzóját, Matt Titanio Extra Campionario árnyalatban.
Hirdetés

Jól sejtik, ez már nem az, pedig az egyetlen olyan árnyalatú Enzo volt, ami kigördült a gyárból, most pedig az egyetlen Tour de France kék, és biztosan állíthatjuk, ebben az árnyalatban még pompásabb. Hogy miért fényezték át, nem tudni pontosan. Lehet, hogy egy balesetből kellett újjáépíteni, és ott választottak neki új árnyalatot. Tökéletesen passzol a világos bőr beltérhez, ráadásul még nem futotta meg a 9 ezredik kilométerét sem. A 660 lóerős V12-es szuperautót egyszer már 2008-ban is elárverezték, most újra kalapács alá kerül, vezetett szervizkönyvvel, eredeti könyveivel és a Ferrari Classiche bizonyítványával. Nem eredeti, viszont egyedi és rettentő ízléses, így sem lesz olcsó az RM Sotheby árverésén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?