A BMW öt szintje a teljesen önvezető autókig

Kisfilmen mutatta be autonóm jövőjét a BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Öt szintre osztja be az önvezető autókig vezető utat a BMW. Filmjük szerint most a második szintnél tartunk, 2020-ban jöhet a teljes önirányítás.


Míg a bajorok főmottója a „vezetés élménye”, vitathatatlan, hogy a BMW hatalmas figyelmet fordít az önvezető technológiák fejlesztésére is. Szerintük az önvezető autók könnyebbé tehetik az ügyfelek életét, és pont ezzel okoznak majd élményt. Ezért lehetséges, hogy egy alapvetően sofőrre koncentráló, közvetlen vezethetőségű autókat gyártó prémiummárka a pilótát mellőző technológiákat is fejleszt. Most egy kisfilmben mutatták be, hogy ők mely 5 szintre osztják be az önvezető autózást.
A BMW szerint ma a második szinten járnak, ahol a különböző segédrendszerek, mint például a sávtartó vagy az adaptív tempomat segítik a sofőrök munkáját, és csak bizonyos periódusokra engedhetjük el a kormányt. A harmadik szinten már hosszabb időre is elkalandozhat a figyelmünk, de mindig beavatkozásra készen kell álljunk, ha az autó ezt igényelné. A BMW egyébként ezt a szintet az elkövetkezendő években vezetheti be a piacra. A negyedik szint még érdekesebb, a BMW szerint itt már akár aludhatunk is utazás közben, bár az autó itt is kérheti, hogy a sofőr döntsön bizonyos helyzetekben. Az ötödik szintnek mondják, ahol az autó már teljesen önvezető, mindezt egymás felé fordított ülésekkel jelöli a BMW.
Hirdetés

Azt is elmondják a kisfilmben, hogy a második szinten mindössze a ma is létező sztereó kamerákra és radarszenzorokra van szükség, amik az autó közvetlen közelében érvényesülnek. A harmadik szint már fejlett ultraszónikus szenzorokat követel, mint a lézerszkenner és egyéb radarok, amik teljes értékű 360 fokos térképet biztosítanak a környezetben lévő járművekről és épületekről. Segítségével összetettebb manőverekre is képes lehet majd a technológiával felszerelt modell. A negyedik szinthez időpontot is mond a BMW. A precízebb, valós idejű és kiterjesztett térképadatokkal dolgozó szenzorok és kamerák 2021-re érkezhetnek. Érdekes módon előbb, 2020-ra ígéri a BMW a teljesen autonóm vezetősegédet, de csak bizonyos városokba. Szerintük ezen szint csak 2030-ra válhat elterjedtté.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:41
    Permalink

    Ha beleülök egy 5. szintű önvezető autóba menetiránnyal háttal és beszélgetek az utasommal aztán baleset következik ki a felelős a BMW gyár vagy én ? Továbbá kell e jogosítvány ha a sofőr ülésben ülök menetiránnyal háttal ? Nem is beszélve ha a sofőr ülésben ülök szintén menetiránnyal háttal csak mondjuk borozgatok … vagy egy csík kokaint szívok egy luxusprosti társaságában és megállít a rendőr .. akkor bódult állapotban elkövetett járművezetésért vonnak felelősségre vagy csak simán kábítószer birtoklásért mert nem mindegy 😀 😀

  • 2017.10.27. at 18:41
    Permalink

    A Toyota bezzeg új szintre vitte a megbízható önvezető autó jelenségét… :))))
    [url]http://www.autoblog.com/2009/12/10/toyota-tragedy-saylor-family/[/url]

Vélemény, hozzászólás?