Nissan Juke Nismo a CsodaVerdában

Kívánságot teljesített a SportVerda, szerzett, illetve adott egy élménynapot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rendszerint árva gyerekeknek ad élménynapot a SportVerda CsodaVerda rovata, ezúttal azonban egy nézői kérésre szerzett jelentős adag örömöt.

Állandó eleme a havonta jelentkező, ám hónap közben a Sport1, Sport2, SportM, illetve már a Spektrum TV-adókoon is temérdek alkalommal látható SportVerda autós műsornak a CsodaVerda, amely eredetileg árva gyerekeknek kíván hónapról hónapra egy-egy élménynapot adni. Ezúttal azonban kissé eltér eredeti koncepciójától, most ugyanis az egyik néző kereste meg levélben a stábot, hogy öccsét bejuttassa a CsodaVerdába. Tordai István és csapata pedig ezúttal sem hátrált meg az örömszerzés elől, s egy - már általunk is tesztelt - Nissan Juke Nismóval, valamint a Drift Országos Bajnokság profi kategóriájában versenyző, s ott a legutóbbi futamon győzelemmel végző Szántó Nikolett BMW-jével kápráztatta el a műsorba nevezett, épp 14 éves Tóth Viktort.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?