Ő a világ leggyorsabb négyüléses kabriója

Komoly kabriót faragott a Brabus a Mercedes-AMG S 65-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Brabus teljesítményre éhes mérnökei közelebbről is szemügyre vették a Mercedes-AMG S 65 kabriót és úgy döntöttek, hogy elfér még néhány plusz lóerő a motorháztető alatt.


A német tuningcég nem aprózta el az S 65 AMG Merci teljesítménynövelését. Az eredetileg 6,0 literes blokkot 6,3 literesre fúrták fel, nagyobb turbókat, új vezérlést és módosított leömlőket kapott. Mindezekért cserébe 900 lóerőt és 1500 Nm forgatónyomatékot kapunk. A módosítások után a nyitott tetejű S-osztálynak csupán 3,9 másodperc szükséges a nulla százas sprinthez, ami csupán 0,2 másodperccel jobb, mint a 270 lóerővel és 500 Nm-rel karcsúbb gyári AMG értéke. Végsebességben már nagyobb különbség mutatkozik. A gyári 250 km/órás helyett akár 350 km/órával is száguldhatnak a tulajdonosok.
Hirdetés

A nagy teljesítmény miatt módosítani kellett a hétfokozatú váltót is. A sportosabb megjelenés érdekében hasa 15 mm-rel közelebb került az aszfalthoz, a felnik pedig 21 és 22 colosak lehetnek. A sportkipufogók kerámia csővel végződnek, amellyel látványos hátsót kapunk. Természetesen a beltér sem maradt változatlanul. Alumíniumbetétek, megvilágított Brabus küszöb és 400 km/óráig skálázott műszerfal várja a vezetőt. A Brabus Rocket 900 Cabrio a valóságban is megtekinthető lesz a hamarosan nyíló Frankfurti Autószalonon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?