Elképesztően népszerű az új Lexus LX, már 4 éves a várólista

Komoly pénzt lehet keresni a Lexus LX-szel, egy használt példány 20 millióval ér többet egy újnál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szűk egy év alatt négy évre hízott a várólista, a luxusterepjáró forgalmazását ezért ideiglenesen be is kellett szüntetni.

Keveseknek csenghet ismerősen a Lexus LX neve, a típus leginkább Ázsiában és az Egyesült Államokban hódít. A luxusterepjáró már régóta a kínálat része, az első generáció 1995-ben érkezett, legutóbb 2021-ben mutattak be új generációt, immár a negyediket. A modellek közös jellemzője az erős Toyota rokonság, az LX mindig az aktuális Toyota Land Cruiserből készül.
Hirdetés
A tavaly októbertől gyártott típusra jó sokat kellett várni, a harmadik felvonás 2007 óta készült, így a kiéhezett vásárlók rárontottak a kereskedőkre. Az elmúlt nagyjából 10 hónapban négy évesre duzzadt a várólista, ezért inkább felfüggesztették a modell rendelhetőségét. Ennek köszönhetően a használt példányok ára már a csillagos eget verdesi. Akinek sikerült hozzájutni egy új LX-hez, az most dörzsölheti a markát, az újonnan 35-40 milliós alapárú autó használtan 20-25 milliós felárral értékesíthető. A gyártó enyhíteni sem tud az LX hiányon, egyszerűen nincs annyi rendelkezésre álló plusz alkatrész, amivel felpörgethetné a gyártást, a Toyota Land Crusier szintén ugyanezekkel a problémákkal küzd. Az LX a japán gyártó legnagyobb modellje, a hosszúság 508 centi, a tömeg minimum 2,5 tonna, a kerekek 20 vagy 22 colosak lehetnek. Motorból kétféle áll rendelkezésre, a benzines blokk 3,4 literes V6-os, amit két turbó lélegeztet, a maximális teljesítmény 415 lóerő, a típusjelölés nagyvonalúan LX 600. A dízelpártiak az LX 500d-t vihetik haza, a 3,3 literes V6-os 410 lóerős, mindkét erőforráshoz egy 10 fokozatú automata kapcsolódik.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?