Elárverezik Steve McQueen Mustangját

Kopottas állapotban kerül kalapács alá a legendás zöld Mustang

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem holmi replikáról vagy gyári limitált szériából van szó, ennek a Mustangnak tényleg San Francisco utcáin füstöltek a gumijai.

Bizonyára most sok benzinvérű és filmőrült sietne az aukcióra, ám az árverésre csak januárban kerül sor. A Bullitt (itthon San Franciscó-i zsaru , illetve A chicagói tanú) című film legendás autós üldözéséhez három hét kellet a stábnak, de Mustangból is kettő fogyott, az egyik a roncstelepen végezte, a másikat pedig eladták. A filmben használt Mustang a kopásokat és a horpadásokat leszámítva sincs gyári állapotban, ugyanis a forgatáshoz motort, futóművet és a féket is tuningolni kellet, hogy a nála jóval erősebb Dodge Chargerrel képes legyen felvenni a versenyt, illetve a filmet valós körülmények között vették fel, így ténylegesen nagy sebességre és hajmeresztő manőverekre volt szükség a Mustang részéről is.
Hirdetés
A legendás, embléma nélküli Mustang GT-t a forgatás alatt a kaszkadőrök mellett McQueen is vezette, így érthető módon olyannyira a szívéhez nőtt a zöld fastback, hogy a hetvenes években a jelenlegi tulajdonos édesapjától próbálta megvásárolni, ám megegyezni végül nem tudtak. A Ford kihasználva a film máig tartó népszerűségét, időről-időre készít Bullitt limitált szériát az éppen aktuális Mustangból, legutóbb tavaly, a film 50. évfordulóján rukkoltak elő egy visszaemlékező modellel, ennek kapcsán pedig felkeresték a jelenlegi tulajdonost, hogy kiállíthassák a filmes autót. Az autó jelenlegi gazdája ugyan rábólintott a kiállításra, de eladni továbbra sem akarta, ám most úgy tűnik, mégis meggondolta magát. Arról egyelőre még becslések sincsenek, hogy mennyiért kelhet majd el a világ talán leghíresebb Mustangja, ám szakértők szerint a valaha volt legmagasabb áron elkelt Mustangot (638 millió forint) könnyen magad mögé utasíthatja a sztárautó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?