Megerősítve: jön a Ferrari SUV

Korábban cáfolta, most viszont halálosan komoly a Ferrari SUV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A FCA vezérigazgatója, Sergio Marchionne elmondása szerint "halálosan komolyan veszik", hogy a Ferrari szabadidő-autója évek múlva piacra kerüljön. A korábbi feltételezések beigazolódni látszanak.


Korábban már többször is felröppentek hírek azzal kapcsolatban, hogy az olasz sportautógyártó egy crossover vagy SUV modellel fog előrukkolni. A gyáriak azonban folyamatosan tagadták ezt, egészen mostanáig. A Fiat Chrysler Automobiles első számú embere, Sergio Marchionne a napokban tartott New York-i beszédében megerősítette, hogy érkezik a Ferrari SUV. Azt is megtudhattuk, hogy a cél nem egy tucattermék előállítása, sokkal inkább az exkluzivitást kívánják előtérbe helyezni.
Hirdetés

Nem meglepő a Ferrari ezen lépése azok után, hogy a Lamborghini is piacra dobja az Urust, amely szintén a SUV palettát erősíti. Az olaszok szabadidő-autója legkorábban 2022-ben debütálhat. Addig sincs viszont pihenés, több új modell érkezése is várható az elkövetkező években, amelynek legfőbb oka, hogy a cég 2022-re megduplázza a bevételeit. Ha igazak a korábbi pletykák, akkor az új SUV ehhez jó alap lesz, ugyanis ára 300 ezer euró (kb. 93 millió forint) körül várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:11
    Permalink

    Ne így nézd, ez akkor lenne igaz, ha emelt 5 ajtós, körbeműanyagozott doboz lenne majd az a SUV, abban pedig biztos lehetsz, hogy ez nem így lesz. 🙂

  • 2017.10.27. at 14:11
    Permalink

    Na pont ez a lényeg! A 911 egy legenda, aki gyerekként nem vágyott egy ilyenre, nem képzelte el magát benne az… (nem akarok jelzőt mondani mert valaki megsértődik).
    A Porsche a 911-et úgy fejlesztette, reszelgette az évtizedek folyamán hogy most is vágyott termék, ha rád/rám szakadna a bank és nyernék(nél) a lottón 2 milliárdot tuti vennél/vennék egyet és nem zavarna hogy van Panamera, Macan, Cayenne! Viszont aki SUV-ot, ötajtós szupersportkocsit akart az is tudott venni Porsche-t míg 30 évvel ezelőtt nem. A lényeg azon van, hogy a tradicionális termékek továbbra is hordozzák azt az exkluzivitást ami eddig a márkára jellemző volt amellett hogy kommerszebb termékek is jelen vannak.
    De nézd a Ferrarit: Ha valaki nem tud megvenni 200e euroért egy autót de 20-ért az övé lehet egy Baseball sapka. Ok, ezen nem keres 20e eurót a cég mint egy autón, csak mondjuk kettőt, de ha eladnak 10ezer db-ot akkor azon már kerestek annyit mint egy autón, úgy hogy olyan ember lett a vevőjük aki soha az életben nem engedheti meg magának egy Ferrari megvételét. Nő a bevétel, nő a profit stb… értékesebb a cég! Ezen lehet megrökönyödni, de a részvényes ha azt látja hogy 5cent helyett 6-ot kap osztalékként akkor örülni fog és ha a cégvezetés nem azon dolgozik hogy a részvényes minél boldogabb legyen akkor mehet a picsába.

  • 2017.10.27. at 14:11
    Permalink

    Az ezekhez a brand-ekhez tartozó ruhàzatról nem is beszélve. Na azt veszik általában az olyanok akiknek nincs pénzük ilyen autóra de többnek akarnak látszani mint amik. Na ez meg szerintem szànalmas.

  • 2017.10.27. at 14:11
    Permalink

    Nekem személy szerint Porsche-ból is a 911-es az igazi. A többit nem nagyon komálom. Az ilyen suv-októl díszes diesel felirattal az oldalán a hányinger kerülget.

  • 2017.10.27. at 14:11
    Permalink

    Lehet. De Zöld baromi jól megfogalmazta, felvizezik a brand-et. Egy Ferrari legyen Ferrari ne pedig egy copy gépezet. Ne az aktuàlis gagyit másolja hanem ő diktálja a divatot. És ezt mondom úgy, hogy én személy szerint egyáltalán nem kedvelem a brand-et. Pontosabban ami körülötte holdudvar kialakult.

  • 2017.10.27. at 14:11
    Permalink

    Ferrari élménypark, Ferrari napszemüveg, ruházat, füzet, óra stb… szinte már minden van Ferrari logoval (fociban mint a Barca, de ugyanez van pl a Lamorghininél is, igaz ott kicsit más aspektusban).
    Tehát itt a brand felvizeződését a jelenlegi menedzsment nyakába varrni nem lehet.
    Óriási a kereslet a luxusautó piacon ilyen rétegmodellek iránt is, ha ezt a piaci rést másra hagyja egy cég akkor kb az az ő “Nokia pillanata” Na ezt kell elkerülni (és a cég el is kerüli). Az autógyártó részleg nincs felvizezve és nem is lesz ezzel a SUV-val, vannak és lesznek továbbra is “közönséges” Ferrarik és lesznek továbbra is exkluzív, zárt körben értékesített limitált szériák (de ez nem újdonság, ez volt 10-20-30 évvel ezelőtt is).
    A Ferrari pont ezzel marad a csúcson! Meg idehozod a 80-as évekbeli Porschét példának?!?! Miért nem a 21. századi Porschét hozod? megcsinálták újra hogy lefelé szélesítették a palettát (Macan, Boxster…) és bejött üzletileg! Ettől kopott valamit a 911 nimbusza? Egy vállalkozás erről szól: növekvő bevétel, növekvő nyereség, növekvő részvényárfolyam. Hogy most ez a cég szappant, telefont vagy autót gyárt az mindegy, ez a sikeres cég fokmérője (persze nem azt mondom hogy nem kell hozzá jó termék, sőt)
    Ha kell majd lesz “villany Ferrari” is (sok-sok év múlva). Azt a hibát nem követheti egy cég hogy ráül az eddigi eredményeire, tradícióira stb. és pökhendi módon áll a vevőkhöz, igényeiket nem meghallgatva fejleszt termékeket, sőt ha nem megbízható a termék akkor a főnök elküldi a picsába a megrendelőt azzal hogy egy traktorgyáros ne ugasson bele az autógyártásba…

  • 2017.10.27. at 14:11
    Permalink

    Az a bibi, hogy a Ferrari eddig épp azért tudott a csúcson maradni mert nem negedte felvizeződni a brandet. Montezemolo kifejezetten jól vitte tovább Enzo örökségét. Csak helyette ez a bugris játsza most a főnökösdit.

    A Ferrari nem a porsche, teljesen más vevőköre van (persze néhol ez összeér), eddig jól működött hogy tömeggyártás helyett inkább jobb autókat gyártottak, esetleg valóban diverzifikáltak (de ez inkább azt jelentette hogy lett külön luxus 2+2 üléses (456-Scaglietti) a 12 hengeres GT mellett). Az olcsóbb (vagy négyajtós) “ferraikat” meghagyták a Maseratinak, és ez jól működött.

    A fevizezés nem sikeres stratégia, leginkább a divatiparra jellemző, ahol felfuttatnak egy márkát, majd szépen elkezdik a nevével az olcsóbb tuhákat is elsózni, amíg a vevők el nem fordulnak tőle. Egy autógyárnál hosszabbak a termékciklusok, és a vevőhűség is lassabban változik.

    Arra, hogy a tömegmodellek csak rontanak a helyzeten, jó példa volt a Porsche 80-as évekbeli senyvedése, amikor a transaxle modellekkel nem jutottak előbbre pénzügyileg, csak a veszteséget termelték.

  • 2017.10.27. at 14:11
    Permalink

    Hát vagy egy akkora látnok mint Musk 🙂
    Ha egy céget a tőzsdére visznek akkor ott nincs megállás, pszichopata módjára kell a cégnek fejlődni, bevétel, eredménynövekedést produkálni, ehhez a Ferrari jó alap. Az már bebizonyosodott hogy a nagy (luxus) SUV-ok iránt van kereslet, ha olyan cégek mint a Porsche a RR, a Bentley vagy a Lamborgini beadták a derekukat és belevágtak akkor itt nincs más út a Ferrari előtt. Ha nem így tesz akkor rossz a menedzsment!
    Itt már nem lehet arisztokratikus fennhéjázással holmi tradíciókra hivatkozva szembemenni az üzleti realitásokkal. Ezt megteheti egy Horacio Pagani, egy Christian von Koenigsegg, de egy sorozatterméket gyártó és egy márkanevet minden sz@rra kiárusító Ferrari nem. Növekvő árbevétel, növekvő profit, növekvő részvényárfolyam, ez a végső cél…
    (ugyanez van pl a klubfutballban is: tradíciók pénzre váltva)

  • 2017.10.27. at 14:11
    Permalink

    Marchione egy totális idióta. Tényleg olyan mint egy csóringer örökös akire rászakadt egy menő vállalkozás. Fingja nincs semmiről, csak a felszámoláshoz ért…

Vélemény, hozzászólás?