Teljesen elvérzett az importautók vizsgáztatása

Kormányzati beavatkozást várnak a műszaki vizsgák felgyorsításáért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elfogadhatatlanul hosszú a külföldi autók forgalomba helyezési ideje az autókereskedők szerint - nem a levegőbe beszélnek, ellenben kormányzati segítséget kérnek.

Az autópiachoz közelebb állók már mind tudják azt, amit immár a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) is megfogalmazott: elfogadhatatlan helyzet alakult ki a külföldről importált autók magyarországi forgalomba helyezésével kapcsolatban: az idei év végére szinte ellehetetlenült a külföldön vásárolt autók forgalomba helyezéséhez szükséges első műszaki vizsgáztatás lehetősége a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál (NKH), a várakozási idő országos szinten meghaladja az egy hónapot, Budapesten pedig a kettőt.
Hirdetés
Az MTI-nek küldött pénteki közleményükben kiemelik: már a járvány tavaszi időszakában is sok problémát okozott a rendszer túlterheltsége. Nyáron utána komoly, de kevéssé meglepő botrány alakult ki a Mozaik utcában, az ott dolgozók és a nepperek, strómanok is hírbe és bajba kerültek. A helyzetnek persze megágyazott az, hogy az utóbbi években az import autók számának növekedésével nem tartott lépést a vizsgáló állomások teljesítőképessége. A megyei kormányhivatalok az esetek többségében erejükön felül segítették a helyzet normalizálását, ugyanakkor a kapacitások nem teszik lehetővé a várakozási idő elfogadható mértékűre, 3-5 munkanapra csökkentését. Augusztus vége óta csakis online lehet jelentkezni az említett vizsgákra, ám idei időpont gyakorlatilag már nem létezik, ez jelentősen nehezíti megakadályozza a külföldi autók forgalomba helyezését.
Hirdetés
Az egyesület azt kéri az illetékes tárcától, hogy az átmeneti időszakban munka-átszervezéssel, túlmunka elrendelésével növeljék meg a Budapesti vizsgabázisok kapacitását úgy, hogy a várakozási idő legfeljebb 20 napra csökkenjen. Azt is szeretnék elérni, hogy tegyék lehetővé a bejelentkezést a külföldi autók forgalomba helyezésére a budapesti vizsgáló állomásokon, mivel tapasztalatuk alapján a

szervezési hibák miatt a várakozási idő két hónap, miközben a két vizsgabázis a kapacitásánál lényegesen kisebb hatékonysággal működik.


Jövő februárig a vizsgabázisok számának bővítést tartják szükségesnek úgy, hogy a várakozási idő ne haladhassa meg az 5 munkanapot és az egy járműre jutó ügyintézési idő a két órát. Ha ez nem lehetséges, akkor kiszervezéssel kell megoldani a helyzetet, mivel a jelenlegi állapot tarthatatlan - írták.
Hirdetés

A probléma megoldása nem tűr halasztást, mivel az ágazatban érintett cégek és magánszemélyek indokolatlanul jelentős hátrányt szenvednek, éves szinten legalább 170-180 ezer esetben. Az MGOE-nek jelenleg 120 tagja van, a regisztrált, működő gépjárműkereskedések száma Magyarországon 3000-3500 közé tehető az információik szerint. A Datahouse adatai szerint 2019-ben, 1,5 százalékos csökkenéssel, 156 475 autó érkezett Magyarországra, az idei év első 10 hónapjában 17%-os visszaeséssel 132 265.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?