Átadták a századik új magyar tűzoltóautót

Korszerű gépjárműfecskendőkkel gazdagodott a tűzoltóság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rába alvázra épülnek a tűzoltóság új járművei, amelyekből április 6-án újabb 10 darabot vehettek birtokba a tűzoltók.


A 2016-ban újjáélesztett hazai tűzoltóautó-gyártás gyümölcseként, április 6-án átadták a századik új járművet, amely egy tízdarabos flotta tagjaként állt szolgálatba. Érkezésükkel immár 15 évről 12 évre csökkent a katasztrófavédelem gépjárműfecskendőinek átlagéletkora. A tíz új HEROS-RÁBA AQUADUX-X 4000 modell Kisbér, Balassagyarmat, Barcs, Budapest III. kerülete, Szombathely, Székesfehérvár, Lenti, Berettyóújfalu, Eger és Jászberény biztonságát szolgálja majd. A beszerzés előnyei között említhető, hogy a járműpark homogénebbé válik. Néhány éve még csaknem negyven különböző típusú járművet használt a szervezet, a kezelőszemélyzetnek pedig ezek mindegyikére külön típusvizsgát kellett tennie. Azonos típusú járművekkel azonban jelentős megtakarítás érhető el és a járművezetők számára is könnyebbséget jelent az egységes park. Ráadásul egyszerűbbé válik a szolgálatszervezés is, sőt veszélyhelyzetben könnyebben lehet majd a tűzoltókat az ország különböző részeire átvezényelni.
Hirdetés

A magyar tűzoltójármű megalkotásakor a tervezők az ország úthálózatát, domborzati és időjárási viszonyait, valamint a tűzoltók igényeit is figyelembe vették. Az alvázat a Rába Járműgyártó Kft., a felépítményt pedig a BM HEROS Zrt. gyártotta. Egy tűzoltójármű 4000 liter vizet szállíthat és a hab előállítására is képes Rosenbauer NH 25 típusú szivattyúval felszerelve tíz bar nyomáson 2000 liter/perc, 40 bar nyomással pedig 250 liter/perc víz fecskendezésére képes. Emellett az autók jól boldogulnak a terepen, ezért kiválóan alkalmazhatók lakott területen kívül is.

A katasztrófavédelem kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a hivatásos szervezet mellett az önkéntes szervezeteket is támogassa. Ezért a tíz új Rába mellett négy darab felújított Steyr gépjárműfecskendőt is átadtak négy különböző önkéntes tűzoltó egyesületnek. Ezek 2000 liter vizet szállíthatnak, illetve 200 liter oltóhabot, valamint az összkerékhajtásuknak köszönhetően szintén alkalmasak a lakott területen kívüli bevetésre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?