Van feljebb: Audi SQ7 ABT

Közel 1000 Nm-rel szaggatja az aszfaltot a csúcs Audi Q7

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szinte nincs olyan Audi, amihez az ABT ne nyúlna hozzá. Most a SUV-ok királyát, az SQ7-et piszkálták meg. Lássuk, hány lóerőt hoztak ki belőle!


Mindössze 10 darab készül az ABT és a Vossen által megbolondított SQ7-ből, amely az eredeti 435 lóerő helyett 520 paripát mozgósít. A gyári 900 Nm-es forgatónyomatékot 970 Nm-re húzták, amelynek további növelését minden bizonnyal már a hajtáslánc egyes elemei korlátozták. A 4,0 literes V8-as 0-100 km/órás gyorsulása ezen módosítás után 2 tizedmásodperccel javult, ezzel 4,6 másodperc alatt futja ezt a sprintet. Fogyasztása akár 20 liter is lehet 100 kilométeren, de bizonyára nem fogja különösebben érdekelni azt a tulajt, aki 67 millió forintot kiad ezért a szörnyetegért.
Hirdetés

A motor mellett egyéb módosításokat is elvégzett rajta az ABT. 22 colos Vossen kerekeket szereltek alá, a légrugózással szabályozható hasmagasságot alapesetben is 20 mm-rel csökkentették, az utastérben pedig számos helyen karbonszálas elemeket alkalmaztak. Ezzel valóban különcnek számít az SQ7, a limitált szériának köszönhetően pedig minden bizonnyal nem sűrűn fog szembe jönni hasonló velünk az utakon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?