Kompresszorral is elérhető az Ariel Nomad

Közel 60 lóerővel erősítették az Ariel Atom terepváltozatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Ariel Motor bejelentette, hogy mostantól egy kompresszorral ellátott változatot is piacra dob a Nomad, terepre szánt élményautóból.


Az Ariel Atom terepváltozatában, a Nomadban eredetileg egy 2,4 literes, szívó négyhengeres Honda motor dolgozik. A gyártó úgy döntött, hogy picit megbolondítja a lóerőket. Ráakasztottak egy kompresszort, mellyel a gyári 235 paripa 290-re nőtt, a forgatónyomaték pedig 300-ról 340 Nm-re változott. A dinamika is javult, immár csak 3,4 másodperc szükséges a 0-100 km/órás sprint megfutásához.
Hirdetés

Míg az eredeti változat 30 ezer fontról indul (kb. 12,6 millió forint), addig a kompresszoros változatért további 6000 fontot (kb. 2,5 millió forintot) kell fizetni. Azoknak, akik már megrendelték a szívó változatot, és most mégis az erősebbre vágynak, van lehetőségük a módosításra. A várakozási idő viszont nem rövid, 9-12 hónapig kell türelmesnek lenniük a leendő tulajoknak, míg kézhez kaphatják régen várt "játékukat". Az előzetes tervek alapján évi 60 darab Nomad eladását tervezi az Ariel Motor.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?