Velorex Amerikának

Közeledik az Elio sorozatgyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Paul Elio 2009-ben úgy döntött, hogy belevág az amerikai Velorex kifejlesztésébe, mert szerinte ez kell a tengerentúli járműpark vérfrissítéséhez.

Még a Smartból is viccet csinálnak az Egyesült Államokban, mire számíthat akkor egy olyan "autó", aminek nincs ki mind a négy kereke? Paul Elio nem ebből indult ki az amerikai háromliteres autó megalkotásakor, hanem abból, hogy az észak-amerikai lakosság 76 százaléka egyedül utazik a munkahelyére, autóval. Ráadásul odaát több mint 90 millió olyan jármű rója ma is az utakat, amely átlagosan legalább 12 liter benzint éget el 100 kilométerenként. Erre Paul Elio szerint egy olyan kirívóan gazdaságos, mégis megfelelő kényelmet adó és biztonságos jármű a megoldás, mint a háromkerekű Elio.
Hirdetés
A kétszemélyes utastérben egymás mögött ülnek az utasok, a motor pedig elöl kap helyet az Elióban. A hajtás feladatát 0,9 literes, háromhengeres, 55 lóerős benzinmotor látja el, ötfokozatú manuális vagy automataváltón keresztül. Az alig 4,1 méter hosszú Elio ezzel 10 másodperc alatt gyorsul százas tempóra és 2,8 literes fogyasztást ígér, légkondicionálóval, tempomattal, 3 év garanciával és további rendelhető extrákkal. Eddig 6800 dolláros, tehát nem egészen 1,9 millió forintos alapárral kalkulált a gyártó, ám a közelmúltban ezt 7300 dollárra, azaz bő kétmillió forintra korrigálta. Igaz, ebből mindjárt 300 dolláros kedvezményt is ad, amíg összejön a 65 ezer megrendelés, ami a gyártás elindításához szükséges. Kinek kellhet a végtelen utak és a V8-as motorok hazájában egy ilyen jármű? Nos, eddig több mint 56 ezren fizettek elő az amerikai háromkerekűre, így 2017-re várják a gyártás beindítását. Az európai terjeszkedésről nincs hír, de egyébként is mennyire lenne népszerű például ez az autó hazánkban? Itt, a Lada-barátok országában, ahol az Elio kétmillió forintos áráért teljes értékű, azaz négyszemélyes, négykerekű, típust is kínál az orosz márka, négyhengeres motorral. Igaz, hogy utóbbi több mint kétszer annyit is fogyaszt, mint az amerikai háromkerekű háromhengerese, cserében viszont szintén több mint kétszer annyian férnek a Ladába, szóval ez biztosan nem gerjeszt újabb hidegháborút.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?