Vajon melyik autós tájékozódik a legjobban?

Közeleg a 2012-es Georallye Magyar Bajnokság záró futama

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan kiderül, melyik magyar versenyző tájékozódik legjobban autójával.

Október második hétvégéjén, 12-én és 13-án Pécsett kerül megrendezésre a 2012-es Georallye Magyar Bajnokság (autós tájékozódási és ügyességi autóverseny sorozat) idei harmadik, záró fordulója. A helyszín ezúttal is Pécs, a korábbi versenyekhez hasonló játékos, vidám etapokkal készülnek a szervezők. Ismét lesz gokartos, illetve autós ügyességi verseny a gokartpályán.
Visszatérnek a tavasszal már nagy sikert aratott, gyermekeknek szervezett etapok is, így külön lehet nevezni a 16 éves kor alatti kategóriában. Természetesen ezen kategóriában az etapokat nem autóval, hanem papíron, képzeletben kell megtenniük a versenyzőknek, viszont a többi feladat hasonló a felnőtt-kategóriához, azaz lesznek az áthaladást ellenőrző pontok és feladatok, illetve az etapokat szintidőn belül kell teljesíteni.
Hirdetés
Az autók számára kiírt verseny 4 ügyességi és 4 tájékozódási szakaszból fog állni, az etapok 2-3 óra hosszúságúak lesznek. Az éjszakai etap Pécs uránváros részén, míg a nappali etapok a Pécs - Pellérd - Bicsérd útvonalon haladnak majd keresztül.
A versenyt, melynek központja a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokkal szemben található BARANYARING – GOKART CENTRUM lesz, a Pécsi Georallye Autósport Egyesület szervezi, nevezni előzetesen (október 10-ig) a www.pgase.hu honlapon, illetve a helyszínen 2012. október 12-én 17 és 18 óra között lehet, a nevezési díj autónként 5000 forint.
A verseny után természetesen beszámolunk a bajnokság végeredményéről, azaz arról, hogy ki lesz az idei autós tájékozódási bajnok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?