Lopott bringa buktatta le a katalizátor-tolvajokat

Közösségi oldalon hirdetett, lopott kerékpárok vezettek el a katalizátor-lopókig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még július elején tett feljelentést egy férfi, akinek ellopták a kerékpárját, az ügy végül katalizátor-tolvajok lefülelésével végződött

Néhány nappal azután, hogy egy férfi feljelentést tett a XI. kerületi Rendőrkapitányságon az ellopott kerékpárja miatt, rábukkant egy közösségi oldal hirdetési felületén. Természetesen azonnal jelezte a rendőrségnek, a nyomozók pedig ezen a szálon folytatták a munkát. Találkozót beszéltek meg a hirdetővel, így sikerült megtalálni és lefoglalni az ellopott biciklit és elfogni a 42 éves budapesti R. Attilát, aki kihallgatása során beismerte a lopást. A rendőrök kutatást tartottak a férfi tartózkodási helyén, ahol ott parkolt a férfi autója, amit egy 2020. július 11-én történt lopás helyszínén láttak és feljegyezték a rendszámát. Az autó csomagtartójában megtalálták azt a katalizátort, amit egy VW Polo kipufogóját szétvágva loptak el. Sőt, megtalálták az elkövetéskor viselt ruhákat és szerszámokat is.
Hirdetés
Kiderült az is, hogy a katalizátorlopásnál többen is segédkeztek. A tettestársat, a 22 éves K. Botondot Budapesten, a Kelenföldi pályaudvar mellett 2020. július 29-én fogták el. Emellett a nyomozók kiderítették azt is, hogy R. Attila élettársa, T. Vivien 2020. június hónapban két alkalommal is megkérte K. Botondot, hogy az autójára tett kerékbilincset vágja le, mert nincs pénze kifizetni a bírságot.
Hirdetés

A gyanú szerint az elmúlt másfél hónapban a két férfi Budapesten és vidéken összesen 15 különböző típusú autók katalizátorait lopták el, amiket aztán eladtak. A rendőrök a 42 éves R. Attilát egyrendbeli lopás vétség, illetve egyrendbeli lopás bűntett kísérlet miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Társát, a 22 éves K. Botondot hatrendbeli lopás bűntett, egyrendbeli lopás bűntett kísérlet, illetve egyrendbeli rongálás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A bíróság K. Botond vonatkozásában elrendelte a letartóztatást, míg R. Attilát bűnügyi felügyelet alá helyezte. R. Attila élettársát, a 20 éves T. Vivient egyrendbeli felbujtóként elkövetett rongálás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ő az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.
Hirdetés

Forrás: police.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?