Párizsban szülinapozott a 20 éves Toyota Yaris

Különkiadással ünnepelt a Toyota, itt az Y20!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európa legkelendőbb Toyota-modellje 20 évvel ezelőtt, a Párizsi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek. A jubileumi évfordulót a vadonatúj Y20 változat bevezetésével ünnepelte meg a Toyota.

Két évtized és három generáció sem törte meg Európa lelkesedését a Toyota Yaris iránt, így egyértelműnek tűnt, hogy ezt a jeles évfordulót egy különleges kivitelezésű modellel ünnepli meg a japán gyártó. Ez lett az 1998-as kiadás aranyszínű fényezésében pompázó Toyota Y20, bár a tervezők egy kis csavart is vittek a dologba: az autó tetejét sötétszürkére festették.
A sorozatgyártású Y20 a 2019-es Yaris-kínálat fontos részét képezi majd, ráadásul az eladásokat vélhetően még inkább ösztönözni fogják a megújult, szintén sötétszürkében pompázó design-elemek. Például a 16 colos szürke/csiszolt felületű, 10 küllős könnyűfém keréktárcsák, illetve a sötétszürkére festett oldalsó díszlécek, a hűtőrács, a tükörburkolatok és ködfényszóró-keretek is.
Hirdetés

A sportos jellegre még inkább ráerősít a tető színében pompázó cápauszony-antenna, a sötétített hátsó üvegezés és a C oszlopnál található Y20 embléma. Ez egyébként a belső térben is visszaköszön a műszerfalon és az első ülések kárpitján, ugyanúgy, ahogy a sötétszürke és króm árnyalatok is.
Technikai oldalról nézve is felturbózták egy kicsit a Toyota Y20-t. A megújult multimédiás rendszernek köszönhetően könnyen integrálhatók az okostelefonok, így az út alatt a népszerű alkalmazások is elérhetők, míg a központi érintőképernyőt használva, kapcsolódás után az okostelefon bizonyos tartalmai is elérhetővé válnak a kijelzőn. A rendszer természetesen támogatja az okostelefonos útvonaltervezést, valamint az új mikrofonnak köszönhetően hangutasítással is kezelhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?