Tolatókamera és bőrülés az új Ladában

Különkiadást készített legfrissebb modelljéből a Lada - a Daciától szerzett extrákat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Daciákból származó extrákkal dobták fel a nálunk egyelőre nem kapható legfrissebb Ladát. Az Xray Exclusive olyan dolgokat kapott, amit egy Lada még sosem.


A Ladának sokkal fényesebb a helyzete otthon, mint nálunk, persze a várakozásokat még így is felülmúlták a magyarországi eladások. Oroszországban még ennél is több modellt árulnak, a legfrissebb például az Xray, ami dizájn tekintetében nagyon hasonló a Vestához, karosszériája csapotthátú, de inkább crossover, mint kisautó. A Dacia Sanderóra építkező Xray persze nem terepjáró, komoly hasmagassága mégis sok helyzetben segíthet, akárcsak a Grantánál, vagy a Kalinánál. Hogy mekkora erőfeszítéseket tesznek a Ladánál, jól mutatja a különkiadások megjelenése. Ilyen az Xray Exclusive is, ami az eddig ismert csúcs Lux felszereltségi szinten is bőven túlmutat.
Hirdetés

Az Xray Exclusive vadonatúj fejegységet kap, persze csak a márkánál újdonság, a Daciákból már ismerős lehet a rendszer. Várható volt, hogy kis időn belül megjelennek a Renault olcsó márkájánál használt megoldások, de persze ehhez a fejegységhez már jár tolatókamera is, már-már tényleg luxusnak mondható. Ami a belteret illeti, a kárpitozás részben Alcantara bőr, amit korábban a Lada sosem használt. A kormány és a váltó borítását eco-leather névre keresztelték, ami nyilván valami olcsóbb, netán szintetikus bőrt jelent. Kívülről az emblémázáson túl nem igazán változik, ahogy motorból is az 1,8-as 122 lóerőst kapja. Nálunk egyelőre nem érhető el az Xray, így a különkiadás sem, de nem kizárt, hogy hamarosan ez a modell követi a Vestát a magyar piacon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?