Divatosabb formával támad az Audi e-tron

Kupés formavilággal is piacra dobják az Audi villany-SUV-ját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szokás szerint Sportback néven érekzik a kupésított e-tron.

A villanyhajtású, prémium szabadidő-autók között eddig talán az Audi e-tronja volt a legkevésbé sportos kiállású, ám ezen most változtat a négykarikás márka. Méghozzá a Sportback karosszéria piacra küldésével, amely a kupésan lejtő tetővonalával próbál csábítani. Egy kicsit azonban az autó orra is megváltozott, a lökhárító szélein nagyobb légbeömlők (vagy azok imitációi) kaptak helyet. A nagy változás viszont a B-oszloptól hátrafelé látható, a már említett kupésítással, illetve a szerény hátsó légterelőben végződő csomagtér-ajtóval. Emellett látványosabb diffúzort is felszereltek, ráadásul akár 22 colos felnik is kérhetők az új e-tron változatra.
Hirdetés
Az utastérben hátul kell keresni a változást, aminek az ott helyet foglalók nem biztos, hogy örülnek, hiszen csökkent a belmagasság 2 centivel. Elöl minden egyezik a sima e-tronnal, a vezető előtt 12,3 colos digitális műszeregység mutatja az infókat, a multimédiás rendszer pedig a középkonzol 12,1 colos képernyőjéről kezelhető, illetve alatta a klíma 8,6 colos kijelzője is ugyanúgy megtalálható. A hajtáslánc kétféle teljesítményszintet kínál. Az 55-ös jelölésű változat 360 lóerős és 561 Nm forgatónyomatékot tud. Gyorsulása 6,6 másodperc 100 km/h-ra, végsebessége 200 km/h, hatótávolsága pedig 466 km a 95 kWh-s akksival. Ugyanakkor S-módba kapcsolva már 408 lóerőt tud 664 Nm társaságában, 5,7 másodperces gyorsulással. Az 50-es jelzésű változat kicsit gyengébb, 313 lóerős és 540 Nm a forgatónyomatéka. Ennek ellenére nem sokkal lassabb, hiszen a gyorsulása 6,8 másodperc 100 km/h-ra, végsebessége pedig 190 km/h. A hatótávolsága pedig 347 kilométer a 71 kWh-s akkucsomaggal. Európában jövő év tavaszán érkezik a márkakereskedésekbe. Németországban 71 350 eurótól vihető haza, ami körülbelül 23,9 millió forintnak felel meg. A piaci bevezetésekor egy különleges Edition One felszereltséggel is elérhető lesz, ami többek között egyedi kék fényezést, digitális visszapillantókat, napfénytetőt, Bang & Olufsen hangrendszert, Valcona bőrkárpitot, és 21 colos felniket is tartalmaz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?