Csökkent eladások mellett is első helyen a Ford a kishaszonoknál

Lássuk, hogyan alakultak az eladások lassan újrainduló világunkban a Ford háza táján

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A COVID19 helyzet komoly nehézséget okozott az európai autógyártásban, mégis remekül indultak az új Ford Puma és Kuga eladásai. Sőt, idén eddig a Ford a vezető haszongépjármű-márka Európában. Vajon hogy néznek ki ezek a jól csengő mondatok számszerűsítve

Nincs mit szépíteni, nyilván hatalmas zuhanás volt tetten érhető az iparág eladásain. A Ford 168.651 járművet értékesített a 2. negyedévben, ami 7,1% piaci részesedést jelent. Viszonyítási alap híján ez még soknak is tűnhet, azonban az előző év azonos időszakához képest az eladott autók számát tekintve több mint 51 százalékos visszaesést kellet elkönyvelnie a mintegy 199.000 embert foglalkoztató óriásvállalatnak.
Hirdetés
A 168 ezres érték két nagy részből áll össze, a haszongépjárművek illetve a személyautók értékesítésből. Előbbi 59.521, utóbbi 109.129 darabszámot jelentett. Érdekesség, hogy a a flottaértékesítések magas aránya miatt

a haszongépjármű eladásokat kevésbe befolyásolta a járvány, azonban még ez a szegmens is csaknem 40 százalékos visszaesést kellett elkönyveljen.

Minden bizonnyal a Transit és Tourneo modellekből elérhető új Active és Trail változatok is segítették a Fordot abban, hogy a második negyedévben az első számú európai haszongépjármű-márka legyen. Személyautó fronton egyértelműen a Focus volt a nyerő a maga 30.668 példányos darabszámával, ezt követi hozzávetőlegesen 4000 értékesített modellel lemaradva a Fiesta. Mindenképpen figyelemre méltó az a tény, hogy annak ellenére is a gyártó "hagyományos" modelljei a legkeresettebbek, hogy szinte már a csapból is SUV-ok, crossoverek és városi terepjárók folynak. Ha már SUV, akkor mindenképp vessünk egy pillantást az új Ford Kugára, melyből kicsivel több mint 13 ezer darab kelt el a második negyedévben. A vadonatúj PHEV a Kuga az eladások 51,1%-át tette ki, ami világosan jelzi, hogy a piac remekül fogadta az elektromos hajtásláncú Ford SUV-ot. Azok sem panaszkodhatnak, akik további elektifikált modellekre vártak, hiszen a harmadik negyedévben a Fiesta és Focus EcoBoost Hybrid verziók is megérkeznek. A Ford bizakodó a jövővel kapcsolatban, hiszen a márkakereskedések most már Európa-szerte kinyitottak, és az iparág szerencsére hónapról hónapra erősödik, melyet a májusról júniusra látott 78 százalékos növekedés is alátámaszt.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?