Havon még mindig a finnek a legjobbak

Latvala és a Ford nyert a Svéd ralin

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 60. Svéd ralin szokás szerint a skandinávok voltak a leggyorsabbak, Latvala hozta a Fordnak a "kötelező" győzelmet.


A monacói nyitány után másodjára a vb-szezon egyetlen havas versenyét, a Svéd ralit rendezték csütörtöktől vasárnapig, és a győzelemért a papírformának megfelelően két gyári pilóta, az egyaránt finn Latvala (Ford) és korábbi kollégája, az idén már citroënes Hirvonen csatázott. Hogy ne törjön meg a kékoválosok jó svédországi sorozata, Latvala nyert, dobogóra még a privát Fiestát hajtó Östberg állhatott.
A nyolcszoros világbajnok, a pontversenyben éllovas Loeb csupán hatodik lett (plusz begyűjtötte a power stage leggyorsabbjának járó 3 bónuszpontot), de így is vezet egyéni abszolútban, akárcsak csapata, a Citroën a konstruktőri meccsen.
Következik a murvás Mexikói rali március 8. és 11. között - magyar indulókkal, az N csoportos, Evo X-es Mitsubishivel résztvevő ifjabb Érdi Tibor, Táborszki Attila párossal.
Hirdetés
A 60. Svéd rali végeredménye, élcsoport
  1. Latvala, Anttila (finn, Ford Fiesta RS WRC) 3:18:28.3 ó
  2. Hirvonen, Lehtinen (finn, Citroën DS3 WRC) + 16,6 mp
  3. Östberg, Andersson (norvég, svéd, Ford Fiesta RS WRC) + 38.8 mp
  4. P. Solberg, Patterson (norvég, brit, Ford Fiesta RS WRC) + 1:14.3 p
  5. Novikov, Giraudet (orosz, francia, Ford Fiesta RS WRC) + 2:41.4 p
  6. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroën DS3 WRC) + 2:55.1 p


Az egyéni vb állása, élcsoport
  1. Loeb, Elena 39 pont
  2. Hirvonen, Lehtinen 32
  3. P. Solberg, Patterson 29
  4. Latvala, Anttila 26
  5. Novikov, Giraudet 21
  6. Sordo, Del Barrio (spanyol, Mini) 18

A konstruktőri vb állása, élcsoport
  1. Citroën WRT 65 pont
  2. Ford WRT 55
  3. M-Sport Ford 28

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?