Éles fegyver 62 millió forintért

Lazareth Wazuma V8F

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

V8-as Ferrari motor dübörög a sofőr lábai között, pokoli érzés lehet a 250 lovas quad irányítása.

Nem biztos, hogy ki mernénk próbálni a Lazareth Wazuma V8F jelzésű, Ferrari-motoros quadot: a háromliteres V8-as köré épített apróság tömege 650 kg, és 250 lóerő hajtja.
Hogy ez a V8-as pontosan melyik Ferrariból származik, azt nem tették közzé, de korábban a 308 GT4 és a Mondial Quattrovalvole modellekben voltak hasonló teljesítményű és hengerűrtartalmú nyolchengeresek, bár furának tűnne, ha ilyen régi egységet választottak volna a Wazuma szívének.
Származzon bárhonnan, a BMW M3-as hatfokozatú váltójához kapcsolódik, a menetteljesítményekről pedig elég árulkodók a széles versenyslickek. Ahhoz képest, hogy milyen apró, meglepően soknak tűnik a Wazuma V8F 650 kg-os tömege, de még így is elég döbbenetes élmény lehet vele az utazás, és indokolttá teszi a 325 mm átmérőjű Brembo féktárcsák használatát.
Hirdetés

A veszélyes üzemen kívül még egy hátulütője van a Lazareth Wazuma V8F modellnek, az ára. 261 ezer dollárt kell leszurkolni ezért az agymenésért, ami mai árfolyamon nagyjából 62 millió forintnak felel meg. Ér ennyit egy csőre töltött fegyver?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?