A Peugeot is búcsút int a dízeleknek?

Leállíthatja a dízelmotorok fejlesztését a Peugeot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még nem végleges döntésről beszélt a PSA-csoport termékekért felelős vezetője, ám az biztos, hogy egy darabig szüneteltetik a dízelmotorok fejlesztését.


Érdekes információkat hintett el az Autocar magazinnak nyilatkozva a PSA-csoport termékekért felelős vezetője, Laurent Blanchet. A Párizsi Autószalonon adott interjúban elárulta, hogy nem fejlesztik tovább a dízelmotorjaikat. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a Peugeot mellett a Citroën, a DS és az Opel palettáján is „kispadra” kerülhetnek a gázolajos motorok. Blanchet elmondása szerint a dízelmotorok jövőjét jelenleg homály fedi. Ezért döntöttek úgy, hogy inkább kivárnak, megnézik, milyen irányba indul el a piac és annak megfelelően döntenek a dízelmotorjaik sorsáról.
A vállalat ugyan nemrég mutatta be az új, 1,5 literes dízelmotorját, amely már a legszigorúbb előírásoknak is megfelel, ám ennél újabbak addig biztosan nem érkeznek, amíg nem tisztul a kép a jövő tendenciáiról. A Peugeot vezérigazgatója, Jean-Phillipe Imparato ugyanis egyenesen azt állította, hogy hibáztak, amikor elkezdték nagyon tolni a dízelmotorok szekerét, ugyanis a beruházás nem fog megtérülni.
Hirdetés

A dízelmotorok sírját leginkább a Volkswagen dízelbotránya kezdte megásni. Annak kirobbanása óta ugyanis a dízelmotorok piaci részesedése Európában 50 százalékról 36 százalékra csökkent és egyre több gyártó jelenti be, hogy inkábba benzin, hibrid és villanymotorok fejlesztésére koncentrál a jövőben. „Ha 4-5 év múlva 5 százalék körül alakul a dízelmotorok piaci részesedése, akkor végleg felhagyunk a fejlesztésekkel, amennyiben viszont 30 százalék körüli értéket látunk, akkor már kérdéses, hogyan döntünk. Úgy vélem, jelenleg senki nem tudja megmondani, hogy a piac merre mozdul, ami viszont biztos, hogy most csökken a dízelek iránti kereslet” – fejezte be gondolatait Blanchet. Végül hozzátette még, hogy a jövőben ők is a villanyhajtású és hibrid modellek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, hiszen a következő években ezen a téren várnak nagy kereslet növekedést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.10.08. at 15:51
    Permalink

    Marketing bullshit az egész. Most, hogy végre bemutatták a saját hibrid-megoldásukat, valahogy fel kellett rájuk hívni a figyelmet, akár olyan áron is, hogy magukat (HDi motorokat értve ezalatt) is rugdossák kicsit.

    Kár, hogy 5 évet késtek vele.

    Ha olyan áron tudnának megbízható benzin-hibridet adni, mint egy diesel, akkor talán működhet a dolog, de ha drágább lesz, akkor a vevők keresnek más márkát és/vagy meghajtást. Van miből választani.

    • 2018.10.08. at 16:33
      Permalink

      Miért lenne bullshit ? Az új személyautókból szerintem jó 10 éven belül eltűnik a diesel motor … arra lehet következtetni a gázolaj indokolatlan túlárazása miatt . Ez az áremelkedés többek között a hajózásban használt nehézolaj lecserélése gázolajra miatt alakult ki valamint a csalós diesel botrány miatt keletkezett valós környezeti szennyezések ellensúlyozására hajtották fel a diesel olaj árát . De ha megnézzük a mild hibridek robbanásszerű elterjedését az is jól mutatta hogy a diesel autók kora lejárt … aki új autóban gondolkodik és 4-6 éven belül nem akarja cserélni és esetleg megtartaná 8-10 évig ” ami öngyilkossággal felérő döntés lehet adott esetben ” az jobb aha inkább egy benzin+elektromotor rásegítéses mild hibridben gondolkodik már most … Nekem is dieselem van és eszembe nem jutna már megint dieselt venni …

      • 2018.10.09. at 09:52
        Permalink

        Nem tudom honnan veszed ezt a hülyeséget, a legtöbb nyugati országban a szemályautós dízel üzemanyag még mindig olcsóbb, mint a 95. Ez a helyzet Belgiumban, Luxembourgban, Németországban és Franciaországban, de ahogy nézem Olaszországban is (5-20% az árelőny).

        Nem látom a mild hibridek robbanásszerű elterjedését sem, még akkor sem ha a Toyotát annak számolod (kb joggal). ha szigorúen vesszük, a mild hibridet, pár gyártó épített be fékenergiavisszatplálást, de az sem tömeges szerintem.

        • 2018.10.10. at 20:59
          Permalink

          Tudod mi a különbség a mild és a full hybrid között? Nem úgy látom. A Toyota mivel forradalmi hatékonyságú full hybridet tudott készíteni és el is tudta terjeszteni az egész bolygón több mint 20 millió darabszámban nincs ráutalva hogy a max. 20 százalék előnyt jelentő mild felé lépjen. A Honda is most vált mildről fullra – nem véletlenül.

          • 2018.10.10. at 22:08
            Permalink

            Na jó hagyjuk a marketing bullshitet a forradalmi lendülettel.
            Felhasználó szemmel nem sok különbség van a kettő között. Egyiket sem lehet villanyautóként használni, nem lehet tölteni és ezért zöld rendszámot sem kap.

  • 2018.10.09. at 07:02
    Permalink

    Azért baromság a nyilatkozat, mert végig feltételes módban beszél. Ha nem csökken számottevően az eladott diesel-motoros autók aránya (ezek szerint 30% körüli részesedés esetén is rentábilis az üzletág), a PSA fejleszteni fogja az “elavult” technológiát is, mert érdeke.
    Könnyen beszél arról, hogy most leállítja időlegesen a fejlesztést, alig pár hónapja jelentették be a teljesen átdolgozott 1.5 HDi-t, évekre be vannak vele biztosítva.

    A diesel-olaj áráról csak annyit, hogy Szlovéniában és Olaszországban jelentősen olcsóbb (Olaszországban majdnem 35 forint/literrel) a benzin árához képest. Ez tuti, pár napja jöttem haza onnan, a környező országokban is érdemes körbenézni.

    A többiben persze igazad van, ha az én seggem alól is kifut a diesel sok-sok év múlva, addigra lesz valódi , elérhető árú alternatíva helyette.

    • 2018.10.09. at 08:37
      Permalink

      Azt azért hasznos tudni ha egy fejlesztés leáll, majd kiderül, hogy kell új motor (EURO 7-es), akkor az a fejlesztés beindulása után minimum 4-8 év!

      • 2018.10.09. at 09:47
        Permalink

        tájékoztatni jó, más színben lefesteni a valóságot nem.
        “búcsút int a dízeleknek”
        Ez itt megint a szokásos dízelparáztatós hülyítés. Nincs olyan dologm, mint ami a címben szerepel.
        A PSA elsősorban a dízelekkel tarol most is a paicon. Miközben folyamatosan írják a hülyeségekket itthon, az újautó piacon továbbra is nagyon erős a dízel jelenléte, a hibrid meg szabad szemmel sem látható.

        A PSA tökéletesen ráállt arra, hogy az elkövetkező években a dízelmotorjaival sikeres legyen a piacon, és a tényeket nézzük, NULLA fejlesztést hozott ki hibrid vonalon.

        Az Euro7 még nem ismert, ráadásul az euro6 alatt bekövetkezett kavarás miatt a nehéz és értelmetlen is bármit előre fejleszteni.

        Ennek a cikknek nulla hírértéke van viszont alapvetően hamis konklúziókat próbált levonni.

      • 2018.10.10. at 10:15
        Permalink

        Azt írta, hogy ha 4-5 év múlva az eladás 5% körülire esik, akkor fogják leállítani a fejlesztést. Szerintem most is fejlesztenek, csak az irány nincs egyértelműen kijelölve, mert senki se tudja mit kellene csinálni évekre előre (törvényhozói szinten egyértelmű a balfaszkodás). Addig meg szépen a közhangulat nyomására kitiltják mindenhonnan az E6-nál öregebb dieseleket és velük együtt előbb-utóbb menni fognak az E5-nél öregebb benzinesek is.

  • 2018.10.10. at 10:07
    Permalink

    Nos, összeszedtem gyorsan, ami hír kijött az elmúlt pár napban PSA-szinten és van köze a diesel-vonalhoz:

    vezess.hu, Citroen bemutató + interjú:
    – 2028-ra a termékpaletta 80%-a elektromos vagy plug-in hibrid hajtással is elérhető lesz.
    – 15-20 százalékban szeretnénk részben elektromos hajtáslánccal eladni a kocsit. Ennek érdekében a hibrid változat TCO-ját, összesített fenntartási-tulajdonlási költségét is úgy tervezzük meg, hogy versenyképes legyen a valószínűleg azért továbbra is meghatározó dízel-hajtású változattal.
    – Kérdés: Úgy gondolják, a dízelnek van még jövője Európában? Válasz: – Igen, de ettől függetlenül a jövőben minden modellünk “multi-energy-platform”-ra épül majd, vagyis az egyes modellek elérhetők lesznek benzines, hibrid, dízel, akár tisztán elektromos hajtással, így rugalmasan tudunk majd reagálni a gyártásban is a piaci trendekre, az igények változásaira.

    508 bemutató, AN:

    – Az eladások alapján egyáltalán nem hanyatlik a dízel iránti kereslet, köszönhetően a flottapiacnak. Tavaly 66%-ban gázolajos megrendelés érkezett, az új modellnél is ez lehet a húzó. Éppen ezért az alap is dízel, már az új 1,5-ös 130 lóerős
    – Legnépszerűbbnek a 160 lóerős dízellel szerelt Allure modellt várják
    – Javában céges megrendelések, tavaly az 508-ból 85%-volt céges megrendelés

    Ezért írtam, hogy bullshit a nyilatkozat, saját maguk sem gondolják komolyan a diesel buktatását. A flottásokból bőven megélnek (nemcsak személy, hanem kisteher vonalon is), a sima magánvásárlóknak most is kínálnak alternatívát, a jövőre gondolva muszájból fejlesztenek hibrid vonalon (ami mint kiderül, lényegesen drágább mint egy modern DI benzin vagy diesel motor, szóval csak a drága modellekben képzelik el a forgalmazását).
    Amíg Olaszországban egy Pandába is Multijet ketyeg, nincs miről beszélni.

  • 2018.10.10. at 22:20
    Permalink

    Tudod mi a különbség a mild és a full hybrid között? Nem úgy látom. A Toyota mivel forradalmi hatékonyságú full hybridet tudott készíteni és el is tudta terjeszteni az egész bolygón több mint 20 millió darabszámban nincs ráutalva hogy a max. 20 százalék előnyt jelentő mild felé lépjen. A Honda is most vált mildről fullra – nem véletlenül.

Vélemény, hozzászólás?