Egyelőre új i-Cockpit nélkül a frissített Peugeot 308

Lebukott a Peugeot 308 új arca

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Finoman átrajzolt orral, egyelőre digitális műszerek nélkül bukott le a Peugeot alsó-középkategóriása. Dízelfronton várható frissítés.


2013-ban debütált a Peugeot 308 második generációja, így követve a trendet, no meg a persze a konkurensek lépéseit, épp ideje egy faceliftnek. A franciák világuralomra törő autógyárának kompaktja új orr-részt kap a 2018-as modellévre. Az idő előtt napvilágot látott néhány fotón pont azt kapjuk, amit várnánk egy középciklusi frissítéstől: az új dizájnvonalnak megfelelően kissé átrajzolták a hűtőrács bordáit, és nagyobb légbeömlőket kap az első lökhárító. Kissé változik a LED-es nappali menetfény, a hátsó lámpák és a ködfénylámpa rajzolata is.
Hirdetés

Bár nem tudni, milyen felszereltséget ábrázolnak a rossz felbontású képek, ezek alapján a 308 nem kapja meg a Peugeot második generációs i-Cockpit rendszerét, amit a 3008 SUV-ban is kapunk. Ez fura lépés lenne tőlük, főleg azután, hogy a Volkswagen Golf VII faceliftje már rendelhető digitális műszerfallal. Sőt, a két hagyományos műszer közötti kijelző is eltűnt a most megosztott képekről, ezzel kettéosztva az analóg mutatókat. A motorpalettában egyedüli változásként az új 1.5 BlueHDi érkezését várhatjuk, 100 és 120 lóerős teljesítménnyel. Júniusban tartja hivatalos premierjét a frissített 308, addig is izgatottan várhatjuk, hogy a hot hatch GT mivel rukkol majd elő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?