Már 1 millió készült a Skoda csúcsmodelljéből

Legördült az egymilliomodik Skoda Superb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az egymilliomodik legyártott Superbet ünnepelhette a Skoda. A gyár egyik legsikeresebb modellje már a harmadik generációját tapossa.


Az első Skoda Superb nem olyan, mint amilyennek elképzeljük. Az eredeti Superb 1934-ben mutatkozott be és 1949-ig gyártották 3 év kihagyással a világháború miatt. A legdurvább, hogy már a koros előd is V8-cal és összkerékhajtással büntetett, tehát a zászlóshajó szerep már akkor kialakult. Ebből a szériából mindössze 2500 darab készült, az utódra pedig egészen 2001-ig kellett várni, amikor megérkezett az első modern kori, már Passat alapú Skoda Superb. A cseh márkától addig szokatlan minőség és felszereltség a kategóriájában alacsonynak számító árcédulával párosult, így a siker sem maradt el. 2008-ban meg is érkezett a második generáció, ami nálunk leginkább kormányzati autóként lett híres, és ami a legsikeresebb generációnak bizonyult. Most a harmadik generáció aktív, 2015-ös bemutatása óta máris több mint 250 000 darab kelt el belőle.
Hirdetés

Mladá Boleslav most az 1 milliomodik Skoda Superbet ünnepelhette a csehországi Kvasiny üzemében. A különleges példány stílusosan egy csúcsfelszereltségű Laurin & Klement szedán. A Skoda vezetői autója egyébként épp faceliftért kiált. Érdekes átmeneti állapot ugyanis, hogy míg a ráncfelvarrott Octavia és a Kodiaq is kínál full-LED fényszórókat és új, kapacitív érintőfelületű infotainment rendszert, addig a Superbben ezek egyelőre nem érhetőek el. Jó hír lehet viszont, hogy a Skoda első konnektoros hibridje a Superbből készülhet 2019-ben, addig pedig egy frissítés is befuthat még.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?