Hivatalos: itt a BMW M2

Leleplezték a BMW vadonatúj, legkisebb M-es modelljét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hosszú várakozás és információszivárogtatás után ma hivatalosan is bemutatta a BMW a 2-es sorozat új csúcsmodelljét, az M2-t.


Az 1M Coupé utódjaként megjelent M2 modell számos helyen komoly változásokon ment keresztül, melyek közül elsőként a külső a legszembetűnőbb. Elöl méretes légbeömlőkkel tarkított lökhárítókat kapott. Helyenként érdekes a kiképzés, ami nem feltétlen vonzó, a mérnökök szerint viszont ennek köszönhetően még több leszorítóerőt kapunk. A kerékjárati íveket tovább szélesítették, hátul pedig az M-es modelleknél jól megszokott négy kipufogó díszeleg. A pici légterelő alatt diffúzort is találunk az M2 fenekén.
Hirdetés

Belül a dakota bőr ülések kontrasztos kék varrást kaptak, a fejtámlákat pedig már jól megszokott módon M-es logóval látták el. A sportos hangulat itt is visszaköszön. M-es küszöbök, lábtartó, sport bőrkormány és karbonszálas díszítőelemek utalnak arra, hogy nem egy mezei 2-esben ülünk.

A motorról már rég tudjuk, hogy sorhatos turbó fog benne dolgozni, amely 370 lóerőt és alapesetben 465 Nm-t ad, utóbbi túltöltéssel rövid időre 500 Nm-ig tud növekedni. Alapesetben hatfokozatú manuális váltó jár hozzá, mellyel 4,4 másodperc alatt gyorsulhatunk 0-ról 100 km/órára. Opcióként választható a hétgangos DKG, amellyel már csak 4,3 másodpercet vesz igénybe a 100-as sprint.
A felfüggesztés, valamint az első és hátsó tengelyek alumíniumból készülnek, melyek az M3/M4 modellekből származnak. Ezen felül az M2 is megkapta az M-es elektronikus kormányt és az aktív differenciálművet. A megfelelő lassulásról perforált féktárcsák és elöl négy, hátul kétdugattyús, kék színben tündöklő féknyergek gondoskodnak. A bajorok újdonsága jövő tavasszal érkezik a piacra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:15
    Permalink

    Jó kis autó ez meg a másik két német rivális (RS3, A45AMG) is, de elég vicces a köztük folyó lóerő háború.
    Most éppen melyik is erősebb 1-2 lóerővel? 🙂
    Szerintem a BMW hátránya az összkerékhajtás hiánya. Csúszós úton nagyon lemaradhat a többiektől, főleg indulásnál.

    Az új Focus RS borsot tör az orruk alá, mert szinte semmivel nem lassabb, viszont szerintem dögösebb, kézi váltós (Merci, Audi nem) és nagy valószínűséggel jóval olcsóbb lesz.
    Én azt venném a 4 közül, de még a Type-R is labdába rúghat, ha fontos az ár-érték arány és a tartósság. Gyorsulásra eléggé lemarad, de aztán eléggé behozza a hátrányát.

  • 2017.10.28. at 12:15
    Permalink

    Na, ez már igen! Sor6 + manuál + hátsókerék, ez sokkal inkább kéne, mint egy böszme tank X6M… Gondolom jóval “olcsóbb” lesz a nagy tesóinál, szóval 10 év múlva TALÁN lesz is rá pénzem! 🙂 Tömegéről lehet tudni valamit? Gondolom könnyebb mint az M4… de mennyivel?

Vélemény, hozzászólás?