Vajon mit vontat az új Škoda Superb álcázott prototípusa?

Lencsevégre kapták az erősen álcázott új Superbet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövőre érkezik a Škoda Superb következő generációja, így nem meglepő, hogy egyre több kép bukkan fel a tesztkörökön elkapott modellekről. Igaz, egyelőre még erősen álcázzák az autót.

Két évvel ezelőtt már elhintett néhány megjegyzést az új Superbről a Škoda egyik formatervezője, Petr Matusinec. Szavai alapján teljesen új, nyolcszögletű hűtőrácsot, keskenyebb és szélesebb fényszórókat kap majd az autó. Persze azért arra biztosan ügyelni fognak, hogy tekintélyt parancsoló maradjon a Superb. Emellett a márka dizájnvezére azt is elárulta, hogy nem mennek el a SUV formavilág felé, marad klasszikus limuzin, illetve kombi a modell, ugyanis érdekes módon a trendekkel ellentétesen alakul a Superb „élete”, magyarán egyre többet adnak el belőle. A Škoda illetékesei már azt is megerősítették, hogy a Superb következő generációjának gyártása 2023-ban átköltözik Kvasinyból Pozsonyba, hogy az előbbi helyszínen felszabaduló kapacitást többek között SUV modellek készítésére tudják fordítani. Végül még egy érdekes információ is kering az új Superbről, bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg: elképzelhető, a következő generációt már nem kínálják manuális sebességváltóval. Valószínűleg már nem kell sokat várni, hogy újabb információk derüljenek ki az autóról, és esetleg kevésbé álcázott modelleket is lássunk.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?