Hoppá, ez itt az Aston Martin DB11

Lesifotón az Aston Martin új sportkocsija, a DB11

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan csak Genfben lehet majd látni, de egy zártkörű eseményen már most megmutatták az Aston Martin DB11-est. Naná, valaki lefotózta.


A 2004-től gyártott Aston Martin DB9 elég sokat húzta, így már épp itt volt az ideje leváltani. Hiába, a luxussportkocsik világában is van ám piaci verseny. Mivel a számsorban következő DB10 nevet ellőtték a legutóbbi James Bond film egy példányban megépült szuper autójára, így a DB9 utódja a DB11 lesz. A brit márka januárban már kiadott egy videóelőzetest, amiben a DB11 motorhangjába is belehallgathattunk, de most a március elsejei bemutatóhoz közeledve már megnézhetjük a kocsi orrát is. A képet Luke Gilbertsonnak, egy brit fotósnak köszönhetjük, akit meghívtak az Aston privát eseményére, de lehet, hogy a következőre már nem fogják.
Hirdetés

A Twitteren közzétett lesifotóján a DB11 orrát láthatjuk, ami a DB10-esen látott dizájnt viszi tovább. Szó, ami szó, úgy tud dögös lenni, hogy közben az ég világon semmi felkavaró nincs benne, hiszen évtizedek óta ilyen hűtőmaszkot kap minden Aston. Igaz, hogy ez a változat még szélesebb, mint például a DB9-en. A DB11 motorja 5,2 literes V12-es biturbó, ami nagyjából 600 lóerőt fog teljesíteni. Minderről többet hivatalosan már nagy valószínűséggel a genfi bemutató előtt is fogunk tudni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?