Erre ne autózzon esténként Budapesten

Lezárnak fontos útszakaszokat, már egy héttel a vizes vb előtt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy hét múlva kezdődik csak a vizes vb Budapesten, de már ma elkezdik lezárni az érintett útszakaszokat. Egyelőre nem tragédia, de este kicsit nehezebb lesz közlekedni.


Egy hét múlva, július 14-én kezdődik a budapesti vizes vb, ami miatt a főváros rakpartjain autózók hetek, hónapok óta szívnak. Hogy ne legyen egyszerűbb a helyzet, már egy héttel korábban, azaz ma elkezdik lezárni az érintett útszakaszokat, szerencsére egyelőre csak éjszaka. Az alábbi útvonalak tehát éjszaka 22:30 és 4:30 között nem használhatóak.
  1. Lánchíd
  2. Pesti alsó rakpart a Margit híd és a Havas utca között
  3. Budai rakpart az Üstökös utca és Egry utca között


Nem csak az autózok, a tömegközlekedést használók is korlátozásokra, menetrend változásokra kell, hogy számítsanak. A 2-es, 19-es, 41-es villamos, a 15-ös, a 115-ös, a 16-os, a 105-ös, a 916-os és a 990-es busz, valamint a hajójáratok útvonala is változik. az említett útszakaszokat július 12-étől már 18:00-kor lezárják, 20.00 órától pedig a Lánchíd utcát az Ybl Miklós tér és a Clark Ádám tér között, az Alagutat, az Ybl Miklós teret, valamint a Fő utcát is a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között. Ezek mellett holnap, azaz július 8-án, szombaton a Pride miatt további lezárásokra kell számítani a belvárosban, így aki teheti, kerülőútvonalakkal tervezzen.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?