Visszatér a 710 lóerős Dodge Durango SRT Hellcat

Limitált szériának szánták, de mégis újra gyártják a nagyon erős Durangót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csupán egyetlen évig tervezték gyártani a brutális Durango modellt. Miután az első széria elkészült, le is álltak a gyártósorok. Idáig.

Bár a Dodge is villanyosan képzeli el a jövőt, azért a V8-as Hemi motor "rúg" egy nagyot mielőtt kinyírják. Vagy kettőt, vagy ki tudja még mennyit, hiszen visszatér az eredetileg limitált szériásnak szánt Durango SRT Hellcat. Jövőre egy újab adagot legyártanak belőle, ugyanis olyan nagy a kereslet iránta. Azok számára, akik még nem hallottak erről a masináról, röviden összefoglaljuk, hogy mit kell tudni róla: orrában V8-as, kompresszoros 6,2 literes benzinmotor dolgozik 710 lóerővel. Lényegében ez a világ legerősebb szériagyártású SUV-ja. Gyorsulása 3,5 másodperc álló helyzetből 100 km/h tempóra, a negyedmérföldet 11,5 másodperc alatt futja. Végsebessége pedig 290 km/h.
Hirdetés
Arról nem osztottak meg információt, hogy pontosan hány darab gyártását tervezik, de az biztos, hogy egy újabb évig gyártani fogják. Az előrendeléseket szeptembertől veszik fel, az első autók pedig 2023-ban készülnek el. Azt sem árulták el egyelőre, hogy az ára mennyit változik. Legutóbb 82 000 dollárról indult, ami körülbelül 32,6 millió forintnak felel meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?