Limitált szériát kapott a friss Lada Niva

Limitált szériával frissítette a 4x4-et a Lada

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan persze továbbra is 4x4 a neve a jelenlegi Nivának, amelyről továbbra sem mondott le a Lada.

Számunkra már nem oszt, nem szoroz, hogy frissült kicsit a Lada Niva, hiszen itthon ismét megszűnt az orosz gépek forgalmazása. De azért érdekes látni, hogy a Lada, hogyan próbálja fenntartani az érdeklődést koros termékei iránt. A 4x4 néven futó valahai Nivának létezik Urban néven az alapváltozatnál egy kicsit divatosabb kivitele, és most ebből készül a Black utótaggal megkülönböztetett limitált széria. Ezt a fekete könnyűfém keréktárcsáiról, illetve a sötétített üvegekről a legkönnyebb felismerni, na meg az aprócska Black feliratokról a kasztnin. 2020-ra egyébként frissült is egy picit a matuzsálem terepjáró. Az Urban kivitel ködfényszórókat kapott a lökhárítójába, illetve új a műszerfal. A középkonzolon tekerőgombok jelentek meg, valamint módosítottak a műszeregységen is. Persze maga a Black széria sem újdonság már, hiszen korábban a mostanra már alaposan átmaszkírozott Granta és a Vesta is rendelhető ezzel a felszereltséggel. Ugyanúgy egyedi felniket kapnak, mint a Niva 4x4, illetve jellegzetes kék fényezéssel is hazavihetők, ahol még forgalmazzák a Ladákat.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?