Olasz rendőrök törték totálkárosra a Gallardót

Lotus rendőrautó Olaszországban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A katonai rendőrség sürgős szállítási feladatokra fogja használni a brit sportkocsit.

Az olasz katonai rendőrség még 2004-ben kapott két Gallardót a Lamborghinitől, de 2009-ben az egyik megsemmisült, amikor sofőrje elrántotta a kormányt a szembejövő sávból az ő oldalára áttérő autó elől, de az ott parkoló autókat nem tudta elkerülni, és a Lambo gazdasági totálkárt szenvedett. Talán ez a baleset is hozzájárult ahhoz, hogy most inkább két Lotus Evora S-t szereztek be Angliából. Nem ez az első eset, hogy rendőrkézre kerül az Evora, a brit autópálya rendőrség korábban két hétig tesztelte élesben az autót.
Az olasz katonai rendőrök más szerepet szánnak a két darab 350 lóerős sportkocsinak, melyek Róma és Milánó környékén teljesítenek majd szolgálatot, ennek megfelelően a szokásos rendőrkellékeken kívül egy egészségügyi hűtőszekrénnyel is felszerelték, melyben sürgős szerv- és vérszállítmányokat hűtenek majd.
A gyorshajtók sem járnak túl jól az Evora S rendőrautóval, ami 4,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t álló helyzetből, végsebessége pedig 270 km/h környékén alakul. Csak az a kérdés, mit szólnak ahhoz az olasz gyártók, hogy a rendőrség pont angol sportkocsikkal bővítette flottáját?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:31
    Permalink

    Ugye nem mondod komolyan, hogy az NFS -ből meríted a tapasztalatod! :)))

    Tiff Needell neve mond -e neked valamit? Azt javaslom keress rá a Youtubon, van fenn tesztje a Corvettel. Ha nem veszed zokon, én inkább hiszek neki, mint az NFS-es tapasztalatodnak.
    A Corvette nem elsősorban menet tulajdonságokban marad el a Ferkától, hanem anyaghasználatban és műszaki színvonalban! De ez nem baj, mert a GM nem is akart olyan drága autót mint a Ferrari, ugyanis OLCSÓ autót akart, olcsó Ferrari szintű autót. Egy Vette árban ott ér véget, ahol egy olcsó Ferrari kezdődik.

  • 2017.10.31. at 13:31
    Permalink

    A Corvette azért olcsóbb, mert messze van a színvonala a Ferraritól. Kanyarban a Ferrari arra megy, amerre kormányzod, a Corvette meg összevissza. Need for Speed-ben kipróbálhatod;)

  • 2017.10.31. at 13:31
    Permalink

    Nem tehetek róla, de nekem a SPORTKOCSI fogalmán 3 márka jut eszembe.
    A Ferrari az abszolút sportautó, a Corvette az, ami tudja a Ferrari színvonalát, nem olyan cizelláltan, de sokkal olcsóbban, és persze a Lotus. A Lotus ami elhiteti veled, hogy ilyened még neked is lehet! 🙂
    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy más márkák autói nem jók, csak valahogy nekem nem ugyanazt jelentik mint a fentiek.

Vélemény, hozzászólás?