A Renault főnöke szerint halott a belső égésű motoros autózás

Luca de Meo meglehetősen határozott kijelentést tett az autózás jövőjét illetően

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Renault vezérigazgatója nem finomkodott, nyíltan kimondta, hogy manapság már minden pénz az elektromos és a hidrogénhajtás fejlesztésébe megy.

Túlzás lenne azt állítani, hogy ma már bárki is meglepődik, amikor egy márka bejelenti, többé nem készítenek belsőégésű motorokat, vagy csak hibrid járműveket értékesítenek egy adott évtől. Sokkal inkább kapja fel a fejét az ember, ha egy gyártó arról tesz bejelentést megtartja, vagy netán még fejleszti is meglévő belsőégésű motorját. Azonban ebben az átmeneti időszakban nem szoktunk hozzá az olyan erős kijelentésekhez sem, mint amilyet Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója tett a napokban a Politicónak:
Hirdetés

"Nem hiszem, hogy van még bárki Európában aki egy teljesen új belsőégésű motor fejlesztésén dolgozna. Mármint úgy, hogy az alapoktól kezdené azt. Minden pénz az elektromos és a hidrogénhajtásba megy."

Erős szavak, főleg annak függvényében, hogy a Renault, ha a közutakon nem is, a motorsportban igenis rengeteg pénzt invesztál belsőégésű motorokba. A legszembetűnőbb példa erre a Formula-1, igaz jelenleg tilos a motorokat fejleszteni (kivétel a megbízhatóságuk) de a 2026-ban esedékes új szabályok bevezetésénél a Renault is ott lesz mint motorszállító és gyári csapattal is indulnak az Alpine mögé bújva. Ellenben ha elvonatkoztatunk a sporttól a Renault 2030-tól kizárólag elektromos autókat fog értékesíteni Európában, a franciák égisze alatt futó Dacia pedig jelenleg az egyik legolcsóbb villanyautót kínálja a piacon, így érthető a vezérigazgató határozott véleménye. Ugyanakkor, amikor ezt nyilatkozta, akkor még nem lehetett tudni, hogy 2035-től mégsem az előre beharangozott szigor lesz. Kíváncsiak lennénk, mit mond a Renault-vezér a mai döntés után, amelynek alapján a szintetikus üzemanyagokkal üzemelő belső égésű motorok megmaradhatnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?