Hatalmas dugókat hozhat a keddi magyar-portugál mérkőzés

Magyar-Portugál meccs: autóval nem érdemes a Puskás Aréna közelébe menni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy mérkőzést is rendeznek hazánkban a foci Eb keretén belül, ebből az elsőt ma. A BKK azt mondja, meccsnapokon autóval a Puskás Aréna környékét is érdemes elkerülni.

Alapból sincs szerény autóforgalom a fővárosban napjainkban, de erre tehet még rá az foci Európa-bajnokság, melynek négy mérkőzését, elsőként a mai magyar-portugál meccset hazánkban, a Puskás Arénában tartják. A BKK azt javasolja, a mérkőzésre elsősorban a kötöttpályás közlekedési eszközökkel, a megszokottnál lényegesen gyakrabban induló 2-es és 4-es metróval, vagy az 1-es villamossal érdemes utazni; az aréna a Keleti pályaudvar, illetve a Puskás Ferenc Stadion megállótól gyalog közelíthető meg.
Hirdetés
A BKK azt ígéri, munkatársaik folyamatosan figyelik majd, hogy az utasforgalom miatt melyik vonalon szükséges további járatsűrítés, amiről gondoskodnak majd. Felhívták a figyelmet arra, hogy a Puskás Arénába a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni, legkorábban a mérkőzés előtt három órával; a szervezők arra kérik a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg a stadionhoz.
Hirdetés
Az autóval közlekedők, vagy inkább az autóval közlekedni próbálók számára fontos információ, hogy

a Puskás Aréna környékén előreláthatóan 14 órától 22 óráig jelentős közúti korlátozásokra, útlezárásokra kell számítani, és rendezvény ideje alatt nem lehet ott parkolni. A BKK azt tanácsolja, hogy aki nem a meccsre vagy a szurkolói zóna helyszínére megy, az kerülje el a Hősök tere és a Puskás Aréna környékét. Azt javasolják, hogy aki tudja, jó előre tervezze meg az utazását, induljon el időben és fokozottan figyelje a tájékoztatókat.

A Puskás Aréna környékén - várhatóan 14 órától - lezárják a teljes Verseny utcát, a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között, a teljes Istvánmezei utat, valamint az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között.
Hirdetés

A Hungária körúton is számítani lehet időszakos korlátozásra az Egressy út és a Stefánia út között, emiatt változhat a Thököly úton az 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 108E, 110-es, 110E, 112-es és 133E, a Dózsa György úton a 20E, 30-as, 30A, 230-as autóbuszok, a 72M, a 75-ös és a 79M trolibuszok, továbbá a 95-ös, 130-as és 195-ös autóbuszok, valamint a 75-ös és a 77-es trolibuszok közlekedése.
A Hősök tere környékét, a Dózsa György utat és a keresztező utakat a szurkolói vonulás miatt lezárják, ezért időszakosan járhatatlanná válhat a Thököly út. Mindezek miatt jó néhány BKK-járat megváltozott útvonalon közlekedhet vagy ideiglenes megállóhelyen állhat meg. Ha a korlátozások lehetővé teszik a Thököly úti folyamatos közlekedést - várhatóan a mérkőzés után -, akkor az ott közlekedő gyorsjáratok ideiglenesen megállnak majd a Reiner Frigyes park és a Stefánia út-Thököly út megállókban is. Közölték azt is, hogy a jegy- és bérletvásárlást a BKK kedden hosszabb nyitvatartási idővel, 21 óráig biztosítja a Keleti pályaudvari ügyfélközpontban és a Puskás Ferenc Stadion metróállomáson lévő pénztárnál.
Hirdetés
A BKK jelezte, hogy a közterületi megállókban már nem kötelező a maszkhasználat, de a közösségi közlekedési járatokon és a zárt helyiségekben - így a metróállomásokon - változatlanul érvényben van a maszkviselési szabály.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?